Nos, január első hete gyorsan elszaladt és elég sűrűre sikeredett. Túl vagyok jó pár hajnali nyaki gerincsérvemen segíteni hivatott fizikoterápián, egy MRI-n, egy szakmai támadás szerintem intelligens megvédésén, két szuper legjobb barátnős találkozáson és egy sikeres nyitáson. A pékségben leltároztunk, alapanyagot rendeltünk, kijelöltük idénre a fő irányokat, és persze rögtön csináltunk egy pár új terméket is. Sőt, 2-án egy kis segédünk is volt, miután reggel pajszerrel sem sikerült bejutnunk azon az ovi kapun, ami csak 3-án nyit.

Nem vagyunk azok a klasszikus újévi megfogadós házaspár, de azért egy pár tervünk van idénre. Semmi különös – mondhatni általánosnak hangzanak, ha az ember új helyre költözik: megismerni még jobban Füredet és a helyieket, a környező pincészeteket, a Balaton-felvidéket, a Káli-medencét. Úszni, futni, biciklizni, sétálni, vitorlázni, természetet járni ketten és többen, családdal, barátokkal. És persze tavaszig beszerezni egy Piaggio-t amivel a pékségbe hasíthatok minden reggel. Amin utazva érzem a sarjadó tavasz illatát, a Balaton párás levegőjét, a mediterrán növények mindent átható illatát, hazafelé pedig a Tihanynál lenyugvó nap látványát, ahogy vörösre festi a tájat. Titkos vágyam, hogy mindezt majd egyszer-kétszer tüllszoknyába tegyem meg. A szoknya már megvan, tavaly nyáron beszereztem a Desigual gyerekosztályán és megvan a hozzá illő rúzs is 🙂 Ez utóbbi természetesen csak rám vonatkozik.

Egy szóval ÉLNI szeretnénk és élvezni hogy itt vagyunk mindamellett, hogy keményen dolgozunk.

Ennek megfelelően tegnap felkirándultunk itt Balatonfüreden a Kereszthez és a Jókai-kilátóhoz. Döbbenetes látvány tárult a szemünk elé. Csodálatos fentről a Tihanyi-félsziget, a túlpart és a Balaton türkiz árnyalatai. Látszik a Sajkodi-öböl és a másik oldalon a csopaki nádas. A pár km-es túrát és az egész hétvégét mindössze 5 éves porontyunk konstans hisztis viselkedése árnyékolta be, amitől egy idő után mi is kellően hisztisek lettünk. Isten látja lelkünk, hogy senkit nem tudunk annyira imádni és senki nem is tud minket annyira kicsinálni, mint a saját gyermekünk. Biztos vannak olyanok, akik kellő türelemmel tudják a kis csemetéjük idegtépő hisztijeit, süketségét, fényevésre való hajlamát (így hívjuk anyukák egymás között amikor semmit nem szeret és nem akar enni a poronyt) és flegmaságát kezelni, de hát mit tegyek, ha sem én, sem a férjem nem álltunk elől a sorban, amikor a türelmet osztogatták. És a mostani műsor valóban benne volt a top 5-be.

Vasárnap a Liliomkerti piacra látogattunk el, ahol utoljára tavaly előtt jártunk. Annak ellenére, hogy január van, és hogy a piac árusainak mindössze a 30%-40%-a volt nyitva, tele volt a parkoló és sok vásárló járkált a kis utcácskákon. A januárban szokatlan 15 fok kicsalogatta az embereket, még egy nagyon kedves füredi házaspárral is találkoztunk, aki minden nap jár hozzánk a pékségbe. Megettük a szokásos „piaci” menüt (krumpli lángos, hurka és kolbász), vettünk egy kis darab büdi sajtot és egy üveg gyerek gyűrűt, ezen kívül egy igazi kincsre is leltünk: egy olyan kékfestős pulóverre nekem, ami itthon készül itthoni anyagokból, modern mintája és szuper fazonja van! Aki régóta olvassa a blogomat, tudja, hogy imádom a kékfestős ruhákat, ékszereket és cuccokat, csak sajnos a legtöbb olyan, hogy nem a mai világba való. Ma rábukkantunk az örökkék-re, és tudom hogy új pulcsim egy időre a kedvenceim közé tartozik majd.

Szép hétvégét és boldog új évet mindenkinek, most pedig megyek mert hamarosan kezdjük a dagasztást a műhelyben.

Sok szeretettel,

A Péklány