Szinte minden nap eszembe jut az az egy mondat, amivel a P.Mobil felkonferálta régen az egyik számát… Van egy témám! Aztán belecsapnak a lecsóba… Nos, én is konferálnám naponta a blog cikkeket, mert annyi de annyi témám van. Csak nincs időm megírni. Amerre járok, mindenről eszembe jut valami. Rengeteg érdekes dolog történik velünk, megannyi érdekes emberrel találkozunk, és igazán érdekes ez a mi első balatoni szezonunk. Nincs alkalmam minden nap, sőt még minden két hétben sem belecsapni az én írásról szóló lecsómba, pedig hogy szeretem megírni a gondolataimat és ami történik velünk. De nem panaszkodom – lubickolunk szó szerint és minden értelemben a balatoni szezonban, az élményekben, a nagyon- és néha kevésbé boldog eseményekben. És majd ősszel talán több idő lesz írni is. Lesz mit, ugyanis van jó pár témám! 🙂

Bő egy éve, hogy otthagytam az irodai létet, és 10 hónapja annak, hogy leköltöztünk és megnyitottuk a pékséget. Év közben állandóan azt hallgattuk az új barátainktól és ismerőseinktől, hogy meglátjátok milyen kemény lesz a nyári szezon. Készültünk arra, amire nem lehetett felkészülni. Minden várakozást felülmúlt kis csapatunk teljesítménye, a vendégeink száma, és a havi lisztfelhasználásunk rekordszámokat döntött (és nem láblisztre ment). Napról napra rácsodálkoztunk a számokra, a mennyiségekre, a saját teljesítményünkre, de most nyár végére mondhatni megszoktuk. Már amennyire meg lehet szokni ezt.

Voltak napok, amikor azt hittük elértük termelés szempontjából a maximumot. Aztán azt megfejeltük egy olyan számmal ami tényleg a maximum volt. Végül ma egy olyan napra, ami a nyár elején volt és amiről az előző mondatban írtam – nos ezt például ma egy könnyű napnak tekintenénk. Bent a műhelyben és kint a pultban is. Úgy érzem, hogy mi hatan minden nap megváltjuk a világot. Sokszor hittük, hogy fáradtak vagyunk, szomjasak és éhesek vagyunk, hogy nem bírjuk a meleget, és a hátunk sem bír többet. De mindig meglepődtünk magunkon és egymáson, mert mindig volt tovább. Mert amikor éhesek voltunk, az egyik vásárlónk hozott palacsintát nekünk ebédre. Amikor egy hosszú műszak közben majdnem hiszti rohamot kaptam mert 4xkellett kimennem – megjegyzem teljesen szabálytalanul – felsöpörni a felborult virágos kaspót, akkor odalépett az egyik partnerünk-barátunk, aki kenyérért jött és száz dolláros mosollyal nagyon kedvesen, szó nélkül felsöpört helyettem. Hogy amikor órákon át elfelejtettünk inni a 40 fokban, akkor Eszter hoz egy hideg szódát. Amikor egy kicsit levertek voltunk, jött valaki hogy Index címlapon vagyunk, vagy küldött egy bártunk egy képet ahogy a Balaton közepén a mi babkánkat eszik. Vagy beállított egy váratlan ismerős, kézműves pék barát. Amikor egy fuvar kellett volna, jött egy barátunk váratlanul és oda vitt ahova szerettük volna. Ez ám az igazi gondviselés, erről szól az igazi csapat, a barátság és ez a mindenek felett nekünk ez a siker. Nem az enyém, nem a kettőnké, az egész csapaté. Nagyon büszke vagyok rájuk.

El se tudom mondani mennyire jó érzés, amikor egy-egy helyi vendéglátós barátunk bejön hozzánk, lehuppan, iszunk együtt egy kávét és lelket öntünk egymásba pár perc alatt. Legyen ez nálunk, nála, este a strandon, vagy éppen az Aldiban való sorbanállás közben. Együtt örülünk, együtt nevetünk és sírunk, egy kicsit káromkodunk, és lehet hogy este együtt iszunk egy fröccsöt a Blahán. Mind keményen hajtunk, hasonló dolgokat élünk át nap mint nap, legyen az siker vagy megoldandó feladat. Egy nyelvet beszélünk, mert már mi is értjük, hogy mit jelent az emberhiány és az ember keresés. Ugyanazért dolgozunk nap mint nap: a legmagasabb minőséget adjuk a hozzánk érkező vendégeknek. A turistáknak azért, mert nem jutnak el hozzánk minden nap, a helyi vásárlókat-barátokat pedig azért mert a hatalmas kígyozó sorba beállnak és türelmesen várnak. Nyáron is velünk vannak, amit külön köszönünk nekik. Köszönjük a sok ajándékot és a sok bíztatást. Ők már rég tudják mi a szezon.

Mostmár értem, hogy mit jelent az emberhiány itt a nyáron, és hogy miért nem nyit ki sok vendéglátós, vagy ha kinyit miért áll ő ott a pultban napi 18 órában. Értem, hogy mi a probléma az új generációval, akik állásra jelentkeznek.

Megélek minden egyes kellemetlen vásárlói megjegyzést, rossz google vagy facebook értékelést, amit néha kapunk,– ez egy külön blog bejegyzést megérne persze. Látom, megtapasztalom, értem, elfogadom az itteni élet kettősségét. Tisztelem az itteni embereket, az itteni viszonyokat, a helyi írott és íratlan szabályokat, de még az itteni időjárást is.

Így éljük és élvezzük mi ezt a balatoni életet. A hajnalokat, ami csak a miénk, amikor a turisták még nagyban alszanak. A hőségben való nagy hajtást, amikor süt az aszfalt, mindenki megy a strandra, de mi dolgozunk. A hatalmas belehalásokat, a felejthetetlen élményeket, aztán a nagy esti kikapcsolódásokat. Ha csöndes családos, akkor azért. Ha aktív strandolós, akkor azért. Ha hangos-boros társaságos, akkor azért. Ha spontán csapatépítős grillezős, akkor azért. Ha lopott semmittevős – bár ez nem volt sok, akkor pedig azért.

Közben megérett a szőlőnk, a kis veteményesben minden nap frissen szedem a paradicsomot és a fűszernövényeket, és igaz, hogy a sportolás elmaradt a nyáron, de jutott idő mindenre. Mindenre, ami fontos. Két hete reggel már nem pont úgy süt a nap, és hűvösebbek a reggelek. A Balaton illata is kicsit más. Holnap Augusztus 20. A város kenyerét mi sütjük, ami hatalmas büszkeség nekünk.

Aztán még egy pár nap nagy belehalás, aztán pedig egy pár hét és tényleg itt az ősz, ami szintén sok meglepetést tartalmaz számunkra. Hisz nekünk még minden nap új itt, ugyanis október 9-ig minden nap az első. És hogy vannak-e tervünk az őszi hónapokra? …Mondtam már, hogy van egy témám? 🙂

Kellemes hosszúhétvégét, élvezzétek ki a nyár utolsó meleg napjait.

Sok szeretettel,

A Péklány