Egy spontán ötlettől vezérelve úgy döntöttünk, hogy másfél napra elszökünk Kőszegre. Két éve voltunk utojára a környéken, ami után megszületett a velemi gesztenyés kenyér receptem. Sajnos most nem volt alkalmunk 4 napot a környéken eltölteni, és gesztenyét sem tudtunk vásárolni, de így is nagyon sok jó éményben volt részünk. Kárpótolt minket Soproni Attila (Csepregi Pékség) mesés kovászos kenyere, diós búr kiflije és baráti vendégszeretete, valamint a környéken tett séták és kirándulás.

Kőszeg csodás kis város. Viszonylag nagy, régi belvárosát, csodás templomait és régi épületeit hegyek veszik körül. Számomra különleges varázsa van, hogy a határ gyalogosan is elérhető, sőt a hegyeken át ha az ember nem figyel, már Ausztriában találja magát. Mindig furcsa kislányunknak mesélni, hogy régen nem lehetett csak úgy átmenni a határon, mint most.

Késő délután érkeztünk meg, és az óra átállítás miatt mire elindultunk sétálni, már sötét volt. A Jézus szíve templom tekintélyt parancsolóan emelkedik a Fő tér fölé. Sajnos az Orsolya napi vígadalomról minden évben lemaradunk, így a kis zegzugos utcácskák most csendesek voltak, csak itt-ott szaladgáltak gyerekek. Gyorsan eljutunk a Jurisics-várhoz, aminek az udvarára a kapu őr záróra után is nagyon kedvesen beenged minket.

A Fő-téri panzió ablakából vacsora után azon kívül hogy buborékokat fújunk, azt mutogatom Annusnak, hogy reggel melyik pékségbe megyünk majd. Merthogy meglátogatjuk Soproni Attiláékat, a Csepregi Pékségnél, amit pont látunk az ablakból. A téren egyébként van még két cukrászda, legalább két kávézó, egy szuper pöttyös bögrés tejivó és még egy pékség. Elég sok ez egy kupacban, de úgy tűnik mindegyiknek megvan a maga vásárló közönsége.

Reggel – lévén hogy extrém meleg van október végéhez képest – újra kinyitjuk az ablakot, és Anna konstatálja, hogy a Péklány Pékség már kinyitott. Neki minden vendéglátóhely pékség amióta megvan a sajátunk, és úgy tűnik hogy minden pékség Péklány pékség :). Most nem buborékfújóval, hanem szuperhős unikornis sapkában és egy fa termésével támad a téren keresztül.

Attiláék már várnak minket – az egész család itt van. Jó nézni, ahogy a vendégek jönnek, mindenki ismer mindenkit, sőt egy idős néni több mint 30 éve minden reggel itt reggelizik. És nagyon jó érzés tudni, hogy ez nálunk sincs másképp. Attiláéknak nagyon finom a kávéja, a diós búr kiflije, és mennyei a kovászos kenyere! Nem hiába nyerték el idén a Kenyérlelkén a 2. helyezett díját az adott kategóriában. A Magyar Konyha legújabb számát pont aznap vette meg Attila, így volt alkalmam átnézni kik nyerték el a legjobb teljes kiőrlésű kézműves kenyér díját. Jót beszélgetünk szakmai és persze nem csak szakmai dolgokról.

A finom reggeli után kirándulni indultunk fel a Hét-forráshoz. Az úton a fejünk fölött repkedő madarak és a pár kinyúlt szalamandrán kívül egész a forrásig nem találkoztunk senkivel. Csodás volt! Leveleket gyűjtöttünk, minden út széli kisvirágot megnéztünk, és Csaba javaslatára indián szökellésben közlekedtünk. Mikor mentetek utoljára az erdőben – vagy bárhol – indián szökellésben? Próbáljátok ki, persze hangos kacagás közepette mint kiskorotokban! Fantasztikusan idióta és egyben felszabadító érzés. 🙂

A Hét-forrás és környéke még mindig csodálatos. A táj szelíd és békés, nagyon más, mint pár héttel ezelőtt Erdélyben a Madarasi Hargita. Csendesen csordogáltak a források, bele a kristálytiszta medencébe. Tarka levél szőnyeg és bükk erdők mindenfele. Remélem jövő ősszel is lesz alkalmunk vissza térni.

Addig is süssétek meg a gesztenyés kovászos kenyeret, ha kaptok finom gesztenyét!

Sok szeretettel,

a Péklány