Miután beütött a szokásos karácsony előtti hát-ideg becsípődésem, van egy kis időm írni. Ez a sunyi kis becsípődés váratlanul csap le általában. Elég egy álmatlan éjszaka, csomagtartóba pakolás egy hűvösebb napon (amikor is kilóg a derekam), vagy egy magasabb polc felé való ágaskodás (hát a 156 centimmel ebből is kijut bőven). És ilyenkor muszáj szigorúan feküdnöm (mást nem is nagyon tudnék), szedni az izomlazítót és kenni a hátam erre való krémmel, különben esélytelen, hogy hétfőn dolgozni menjek. Pedig menni kell, mert bizony hátravan még egy utolsó diós bejgli próba.

Ma, miután férjem 17 éves nagylányával átbeszéltük az idei évi MAC karácsonyi kollekcióját, megkértem, hogy fussa át az Instagram bejegyzéseimet és véleményezze, hogy elég jók-e a képek. Mert mint 2 hete megtudtam tőle, ide nem olyan képeket illik feltenni, mint a facebookra. Nézi, nézi, mire egyszer hangosan felnevet: „hesteg bejgli?”. „Az bizony”-válaszoltam.

Egy gondolat füzér futott végig az agyamon ez után. Eszembe jutott – mint mindig – nagyikám, aki minden évben nagy gonddal sütötte a bejgliket. Simogatta, dédelgette őket, hogy aztán ugyanúgy megrepedjen mint minden évben. Sokáig csak nevettem ezen, de idén bizony nekem is meggyűlt a bajom a bejglivel. Merthogy az egy dolog, hogy otthon reped a bejgli, de egy pékségben nem repedhet! Pláne, ha több száz darabot sütünk belőle. Szóval bejgli sütő nagymamák, anyukák, háziasszonyok minden elismerésem a tiétek – és mostmár az enyém is. De ez csak a gondolat füzér eleje. Mert bizony manapság nem elég egyféle dologhoz érteni. Nem elég megsütni a karácsonyi bejglit, nem elég érteni a pékséghez, a pénzügyekhez, a gyerekneveléshez, a nude sminkhez, a lakberendezéshez, a borokhoz, a tűzifához, de tudni kell mindezt prezentálni, lefotózni, sőt mi több hastegelni. Megváltozott, felgyorsult a világ. Valahogy azt gondolom, hogy régen az emberek a családon belül egy nyelvet beszéltek. Valószínűleg a nagyszülő értette mit mond a gyerek és viszont. De végül is amíg az ember jókat nevet egy másik generáció tagjával (X az Y-nal) a „# bejglin”, addig nincs gond.

A minap olvastam egy cikket arról, hogy manapság nem elég karriert építeni egy szakmán belül. A portfólió karrier a menő. Mert a megváltozott világ rugalmasságot követel tőlünk. Mit jelent ez? Azt, hogy az életünk során akár több szakmát is űzünk, többféle dologgal foglalkozunk, kvázi multifunkcionálisak vagyunk. Ez vagy a mi választásunk, vagy rákényszerülünk. Csinálhatjuk egymás után időrendi sorrendben, vagy akár párhuzamosan is. Régen ez a portfólió dolog elképzelhetetlen lett volna számomra. Más álmom se volt, mint a marketing ranglétrán felfelé lépkedni. El se tudtam mást képzelni, és haladtam is szépen előre a ranglétrán. Aztán valami megváltozott. Elkezdtem sütni. Aztán erről blogot írni. Aztán a hobbiból szenvedély lett, ma pedig van egy saját kézműves pékségünk a férjemmel. Eszerint portfólió karrierünk van (nemcsak nekem, hiszen a férjem hasonló utat járt be)…Nem is rossz!

Nos, hesteg, generációk és portfólió karrier ide vagy oda, egy biztos: a bejgliket a Dédi receptje alapján meg kell (lehetőleg repedés nélkül) sütni, és a fájós hátnak el kell múlni.

#bejgli #hátfájás #péklány #rendeljetek bejglit tőlünk

🙂 Készüljetek a Karácsonyra!

Sok szeretettel:

a Péklány