Balatonfüred

Dolce Vita – avagy milyenek a füredi nők?

Jó ideig vaciláltam, hogy füredi nők vagy füredi dámák címet adjak a cikknek. Egyik ugyanis találóbb, mint a másik.

Amióta itt lakunk figyelem az itt lakó nőket. Különböző helyeken, különböző napszakokban. Mintha lenne valami „dolce vita” itt a levegőben, ami különlegessé, leginkább hölggyé, már-már dámává teszi az itt lakó nőtársaimat.

e993466d6aa6cf0e115b62b2ca7748e3--piaggio-vespa-scooter-girl

Az érzéseimet nem könnyű megfogalmazni, de talán egy-két példával rögtön világossá válik, hogy mire gondolok. Első szembe találkozásom a „füredi nők” intézményével a nyitás előtti hetekben történt, amikor a Péterrel való közös próbasütéseink eredményeit ajándékba adtuk. Jöttek nők, férfiak, kismamák, fiatalok, idősek. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy úgy érzem magam, mint amikor egy szmokingos nagyestélyis buliba farmerban mentem volna. És nem amiatt, hogy én pékruhában és sapkában vagyok. A hajnali kelések, a költözés, a rengeteg izgulás a nyitás és a próbasütések idején…hát szóval, nem jutott annyi figyelem arra, hogy milyen az „outfit” – ahogy mondaná a tanult angol. Nem jutott minden nap korrektor a szemem alatt újonnan megjelent karikákra, és szempillaspirál a szememre, nemhogy rúzs nem került a számra. Aztán ahogy nap napot követett és sokszor többet voltam kint a pultban és az eladótérben a vásárlókkal beszélgetve, mint az üzemben, nem éreztem jól magam. Mindenki visszafogottan, és ízlésesen ki volt sminkelve, haj és köröm rendben, évszakhoz passzoló kiegészítők, persze mindezt elegánsan és szolídan. Pedig lehet, hogy „csak” a pékségbe jöttek. Vagy csak ki az otthonukból. Vagy leugrottak a fölöttünk lévő irodából. És hangsúlyozom nem pénzről, hanem gondos jól ápoltságról és igényességről van szó.

Én bevallom akkor alig vártam, hogy ledobjam a multis gúnyámat és lapos cipőben, farmerban és pólóban járhassak egész ősszel, sőt még egy szőrös belsejű melegítőfelsőmet is elővettem és hordtam – élveztem azt a luxust, hogy abban járok amiben akarok, akkor amikor akarok, és pont olyan stílusban mint 17 éves koromban. Tudtam persze, hogy ez nem tart örökké, mert van egy tüllszoknyás énem is, de azt a tavaszi-nyári hónapokra tartogatom, és a tavasz akkor még messze volt.

Aztán egyszer valahogy ugyanebben az időszakban azon kaptam magam, hogy tátott szájjal állok a Kiserdő parkolójában miután kislányomat oviba vittem és figyelem azokat az idősödő (bőven 60 fölötti), hangosan nevetgélő férfiakat és nőket, akik hármasával szállnak ki a jobbnál jobb autókból, szépen sminkelve, ékszerben és melegítőben, teniszütővel. Délelőtt? Idősebbek? Teniszezni mennek? Hangosan nevetve, jókedvűen? Pont mint a filmekben az idős sztárok? Ilyet is lehet nálunk itthon? Feltehetően nyugdíjasok, nem külföldiek, egyszerűen csak élvezik az életet és ezt nem rejtik véka alá. Na ez volt a másik nagy feladvány.

Aztán azóta millió példát tudnék mondani, a kedvenc szomszédaimtól kezdve a kedvenc vendégeinken és új barátaink tucatjain át, függetlenül attól hogy hány évesek és hogy milyen anyagi helyzetük van. Élvezik, szeretik az életet, szeretnek enni, inni, sportolni, adnak magukra és ezt meg is élik. Jó nézni, ahogy jól ápolt körmeikkel idősebb hölgyek belekortyolnak egy pohár pezsgőbe, vagy ahogy a nőtársaim a pékségbe belépve belepillantanak a pult fölötti tükörbe, önmagukra. Kimutatják és másra is átragasztják azt, hogy élvezik az életet. Egyszerűen fantasztikus!

Egy kedves új barátnőm – amikor egyszer nem is tudta, hogy látom – a kiserdőben sétált egyedül. Lassan, becsukott szemmel szívta magába a természet őszi illatát és a fákon át sütő napsütést. Talán még nordic walking bot is volt a kezében, de nem azért hogy elszánt, vörösödő, már-már mérges arccal megtegyen egy újabb kört, legyőzve a mai napot és önmagát (ezt csak azért merem ilyen nagy bátorsággal leírni, mert korábban sokszor sportoltam így – talán most ez is máshogy lesz, főleg hogy kinézem tavaszra az új futóhelyemet Füred és Tihany között). Nem nézte, hogy ki nézi, csak magára, a természetre figyelt és mindent egyszerűen csak azért csinált, hogy jól érezze magát. Egyszerűen szép volt tőle.

Nem mondom, hogy itt mindenki felhőtlenül boldog, hogy itt mindenki szép, gazdag, és itt az embereknek nincsenek problémáik vagy betegségeik. Vannak, pont úgy, mint bárhol máshol. De valahogy a Balaton illata, a mediterrán hangulat és növények, a város rendezettsége, a sok sport, a helyi borok (nem vicc!) és a természet aktívabbá és boldogabbá teszi az embereket. Nincsenek kimerülve, kifacsarva, valahogy pozitívabbak.

Nos, én még mindig lapos cipőben járok (hogy is tipegnék be a pékségbe magas sarkúba át a lisztporon, délután pedig a játszótéren) és a kezemen a körmök lakkozatlanok (fogjuk a HACCP-re), de jelentem egy szolid kis smink nélkül már nem kezdek műszakot, sőt már az Aldiba sem megyek, és az ősz folyamán egy tuti jó fuxia színű rúzst is sikerült beszereznem :). Esténként a soha véget nem érő otthoni felújítás közepén boldogan iszok meg egy pohár bort, megünnepelve …mindent! Az új otthonunkat, a férjemet, a kislányomat, magamat, a szüleinket, a kollegáimat, a helyet ahol élünk, a szerencsénket, a bátorságunkat, az aktuális új rúzsomat, az első rügyeket, az ajándékba kapott bort és még sorolhatnám.

Dolce Vita Hölgyeim!

Sok szeretettel,

A Péklány

28449801_564905417198298_2092137381_n

 

Dolce Vita – avagy milyenek a füredi nők?” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s