Balatonfüred · Család, barátok

FEL a boldogságért, még ma!

Körülbelül két hete a férjem megvette Annusnak DVD-n a „FEL” című mesét. Ahogy ez lenni szokott, első alkalommal szorosan összebújva apa és lánya végig nézték, amíg én a pékségben voltam. Amikor hazaértem, nagy lelkesen egymás szavába vágva mesélték, hogy „nem mondjuk el, hogy miről szól, de nagyon durva ez a mese, anya neked is meg kell nézned”. Másnap neki is ültünk a kislányommal, most mi szorosan összebújva. Hát, rég volt rám film- vagy mese ilyen hatással. Az első 20 percet végig bőgtem – és bár azóta már negyedszerre látom, még mindig piros krumpli orral, hangosan !!! sírva nézem.

IMG_4716
Hajnal, Arács. Napfelkelte, boldogság.

Gyerekekhez hasonlóan fennhangon szipogok, hogy „nem akarom, hogy meghaljanak a szeretteim és hogy miért halogatnak az emberek dolgokat az életükben, amikor karnyújtásnyira vannak az álmaik, hogy miért nem boldogok amikor minden adott. Miért nem mondanak egymásnak olyan egyszerű szavakat hogy szeretlek és hogy hiányzol”. Aztán a gyerekes sírást abbahagyva felszívom magam és hős amazonként elhatározom, hogy megváltoztatom a világot, hogy jobb legyen és igenis kimondom amit gondolok, legfeljebb majd valakinek nem tetszik. Hogy igenis érdemes az embernek szembe nézni magával, a legbelső vágyaival és félelmeivel, még ha néha nagyon kemény is. Hogy érdemes harcolni valami magasabb, nemesebb célért, ami túlmutat a saját kis (ahogy a dédi mondta J) tyúkszaros életünkön. A sikernek és a boldogságnak – ahogy Hobo énekli – ára van és nem titka. Az álmokat most kell megvalósítani, mert ha sokáig tologatjuk, úgy mint a filmben egyszer már nem lesz rá lehetőség. Nem lesz ott a társunk, vagy már túl öregek leszünk…

Volt a pékségben a nyitás első napjától egy idős hölgy vendégem. Minden nap jött le a házból, és kérdezte van-e pogácsánk. Mi minden nap elmondtuk neki, hogy nincs, mert nem készítünk. „Az baj – mondta – mert a férjem azt szereti. Szegény nem tud lejönni, és mindig pogácsáról álmodik”. Ez így ment pár hétig, mígnem egyszer elkezdtük neki a nem használt leveles tészta szélét kiszaggatni és pogácsát csinálni belőle, ajándékba. A nénivel nagyon megkedveltük egymást, és minden nap amikor jött, bekopogott az üvegen át nekünk, és minden áldott nap elmondta, hogy látta bizony éjjel, hogy milyen szorgalmasan dolgoztunk, mert nem tudott aludni, hiszen a Papa rosszul volt, az ő ablakuk meg pont a pékség hátsó ablakára néz. Aztán egyszer csak nem jött a néni, de jött elektromos tolószékkel egy bácsi. Ahogy összeismerkedtünk, összeállt a kép, hogy ő a néni férje. Most a néni volt rosszul és a bácsi jött. „Most én vagyok jól, én látom el magunkat. Megyek az orvoshoz receptért, patikába, vásárolni és ide magukhoz a jó kenyérért.” Mi mindig jobbulást kívántunk a néninek. Aztán egyszer a bácsi utoljára jött. Épp az egyik asztalnál töltöttem be a gépbe recepteket, amikor oda állt elém és elnézést kért. Azt mondta azért, hogy már öreg és néha biztosan zavart minket azzal, hogy sokat beszélt miközben vásárolt. Hogy biztos badarságokat is összehordott, mert már nem teljesen tiszta a feje. Aztán megköszönte, hogy ilyen kedvesek voltunk vele mindig. „De hát hova mennek?”- kérdeztem. „Nem tudjuk már ellátni magunkat, nem akarunk senki terhére lenni, beköltözünk egy otthonba innen nem messze. Eljárt felettünk az idő, szép boldog életünk volt, gyermekeink születtek, mindenünk megvolt, de már eljárt felettünk az idő. Úgy éltünk le egy életet, hogy nem volt háború. Én nyugodt vagyok, megbékéltem ezzel, csak sajnos a feleségem nem békél meg. Nem tudja elfogadni, hogy már nem tudunk együtt táncolni.” Na itt már zokogtam. „És talán jobb is hogy nem látjuk azt a világot, ami most jön. Jönnek a migránsok, ki tudja szabad élete lesz-e még a maga kislányának, ha egyáltalán mondhatja majd felnőtt korában hogy ő lány. Isten óvja Önöket”- mondta, és elgurult. Napjaim mentek el ennek a beszélgetésnek a feldolgozására, és sokszor eszembe jutott azóta az idős házaspár. Most, hogy megnéztük a FEL-t, megint. Vajon hogy vannak? Vannak-e még egyáltalán? Ennek a beszélgetésnek fél éve…

A mese tele van az élet valóságaival. A párnak a nagy boldogság ellenére nem születik gyereke és mire megveszi a férj időskorára megveszi a repjegyet gyerekkori álmaik helyszínére, már nem tudnak elmenni mert a feleség meghal. Akivel mindig találkozni akartak (a nagy felfedező) valójában egy gonosz csaló. A gyerekként cuki kis főhős idős korára kissé rigolyás és mogorva lesz, de végül rájön, hogy a múltat el kell engedni és új kis barátjával szerez közös élményeket és apja helyett apja lesz.

up

Kislányom szokta kérdezni, hogy a mesékben miért nem beteg soha senki és miért nem alszanak soha? Mérges is szoktam lenni, mert a filmek, a mesék, a tévé általában egy teljesen valótlan képet tesz a gyerekek elé, és teljesen torz lesz az értékrendjük. Nincs is TV elfizetésünk és megszűrjük, amennyire tudjuk, hogy mit néz az 5 éves. Mert különben nem látja, hogy az életben nehéz helyzetek, döntések, a pénz nem terem a fán, a sikerért keményen meg kell dolgozni. Elmondjuk neki, hogy egy kenyér mögött mennyi munka van, és hogy annak micsoda értéke van. És egyre többször teljesen őszintén megválaszoljuk neki a nehéz, fogós kérdéseket. Próbáljuk megmutatni neki, hogy mennyi öröm és jóság van a világban, és hogy ez nem természetes! Örülni kell annak, hogy egészségesek vagyunk, hogy mennyi csoda van a kertben, hogy a természetet óvni kell, és hagyjuk neki megélni azokat a dolgokat, ami természetközeli, ami valós (még ha néha bosszúsággal vagy extra munkával is jár utána). Próbáljuk megtanítani neki, hogy bizony nemcsak jogai, de kötelezettségei is vannak, igen, már 5 évesen is. Mert ma már nehezebb nem elkényeztetni egy gyereket, mint elkényeztetni. Locsolás, ágyazás, ruha hajtogatás, terítés – egy 5 évesnek már simán megy. Nem montessori módszer, egyszerűen csak normális – legalábbis szerintünk – családmodell.

Mi pedig próbáljuk megélni nap mint nap ezt a csodát ami velünk történik és megélni az éppen zajló álmokat. Legyen az a napfelkelte hajnalban Arácson, egy délutáni csúszdázás a Kisfaludy strandon, egy romantikus program tervezés a Völgy fesztiválra, egy váratlan rég nem látott vendég a pékségben, vagy egy lopott szabad délután ami kertészkedéssel vagy éppen sárdagonyázással telik.

IMG_4851
Szerdai sárdagonya – extra munka nekem, nagy öröm és valós élmény neki

Bízom benne, és kívánom mindenkinek – az idős párnak is – hogy élje meg a mindennapok egyszerű csodáit, és ne halogassa az álmaihoz szükséges döntéseket.

Szép estét,

Sok szeretettel,

A Péklány

FEL a boldogságért, még ma!” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Migransozo reszt leszamitva, szep tortenet a nenirol, ilyenkor gondolom azert ti is elmosolyodtok, hogy szerencses dontes volt otthagynia a “marketing” vilagat.
    🙂

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s