A legvagányabb ígéret: mindig szeretni fogom!

Imádom az esküvőket. Csodálatos megkoronázása egy kapcsolatnak, kapuja az új közös életnek. A lánykérésnek, a jegyesség időszakának, aztán a gyűrűhordásnak megvannak a maga jellegzetességei, és szerintem csodálatos átélni mindegyiket. Hiszem, hogy a „szeretlek”, az „örökre” és a „mindig” ígéreteknek nagy súlya van.

Mindig is szentimentális voltam és ez ahogy telnek az évek, nemhogy múlik, de talán egyre durvább. Mindig végig sírom a szertartást, a bevonulástól kezdve a kivonulásig, amitől a férjem kivan, mert akármilyen szép a sminkem, a végén piros krumpli orral szipogok mellette. A szülőktől való búcsúzás különösen megérint mindig. Így aztán ahogy a síráson túl vagyok, becsülettel megiszom a meginni valót az ifjú pár egészségére. Most a hétvégén különösen meghatódtam, mert számomra két fontos fiatal kötötte össze az életét. Bence és Eszter, a pultos kollégáink, szinte családtagok. Az, hogy fiatalon esküsznek – merthogy huszonpár évesek- már önmagában szokatlan a mai világban, és külön öröm, hogy már most gyermek vállalásban gondolkodnak.

Szerintem nagyon vagány volt, hogy a fiatal vőlegény feláll az asztalfőn és azt mondja hangosan a násznép előtt, hogy „mindig szeretni fogom, pont úgy mint az első percben. Akkor is ha idős lesz és akkor is ha nehezebb idők jönnek”. És szerintem csodálatos az is, hogy a lányos apuka feláll és azt mondja „szeretem a lányom és Isten hozott fiatalember a családunkban, mert most már hozzánk tartozol” (persze itt is bőgtem). Mert bizony erről szól a házasság. Vagyis erről is. Nemcsak a habos-babos ruhákról, nemcsak a nászútról és a csillogásról. Kibővülnek a korábbi családok, új szülőket kapunk, aztán lassan mi is azzá válunk, és ez egyben nagy boldogság de ugyanakkor nagy felelősség is. Jönnek nagyon jó időszakok, és mélypontok az életben, és ilyenkor különösen érvényes a „mindig szeretni fogom” ígéret.

A szombati napunk kicsit húzósra sikerült, hiszen a szokásos rendeléseken és pulti választékon felül az esküvőre is készültünk némi pékáruval, ráadásul zárás után a csapatnak körülbelül egy órája volt, hogy zárjon, takarítson, ebédeljen és esküvőhöz illő külsőt kölcsönözzön magának, majd átérjen Tihanyba, az esküvő helyszínére.

Mi teljes létszámban ezt ügyesen abszolváltuk, és pár finom levendulás sör mellett elhittük a mi jó Bencénknek, hogy amit ígért, azt komolyan gondolja. A fiatal fiúból férj, családfő lett, a szülőktől elbúcsúzó lányból asszony. Volt tánc, sírás, nevetés, öröm és bánat. A házasság fontos, és új családi szerepek alakulnak ki, amik sokat adnak a párnak, a szüleiknek és az érkező gyerekeknek. Sose felejtem el, amikor most a nyaraláson az egyik hotelben esküvő miatt nem tudtunk a kertbe kimenni, és Anna megkért minket, hogy lessük meg a menyasszonyt. Nincs is nagyobb dolog egy kislánynak, mint egy igazi menyasszonyt látni, hiszen mást se játszunk évek óta, mint azt, hogy a királyfi megkéri a királylány kezét (persze ő a királylány, én meg minden más), és hatalmas pukedlik és cuppanós puszik kíséretében összeházasodnak. Igen ám, de ezen az esküvőn nem volt menyasszony, hanem két fiú lett férj és feleség. Azt se tudtuk mit kamuzzunk Annusnak, hogy miért nincs ott a menyasszony…

Aztán ahogyan ez lenni szokott, az esküvő után még vagy ezerszer átbeszéltük mi hogy történt, ki kicsoda volt, mit mondott, mit csinált – ilyenkor már könnyek nélkül – aztán az élet megy tovább. Nekünk úgy ahogy eddig volt: elmeséltük Annusnak, hogy milyen szép volt a menyasszony és ha felnő őt is megkéri valaki, és ő lesz a világ legszebb menyasszonya, Eszternek és Bencének pedig férj és feleségként. Sok boldogságot nekik.

Van egy barátnőm, aki jó pár éve azt mondta nekem: Orsi, én bebiztosítottam magam, hogy ha bármi történik a házasságomban, ne lehessen gond utána. Hűha, gondoltam, most jön az apró betűs házassági szerződés, de ő mást mondott. (Azért nagy jelentősségű a dolog, mert derékig érő vörös hajú, combig érő fekete csizmás bőrnadrágos, tetoválásos lány az illető.) „Templomban házasodtunk, mert amit Isten összeköt azt ember szét nem választja. Egy életre és azon túl is bebiztosítottam magam”. Azóta is mindig elmosolyodok ezen és elégedetten és végtelen nyugalommal és bizalommal pillantok a magyar menyegzős életfás gyűrűmre, amit a férjem a templomban húzott a kezemre.