Sokan mondják, hogy a kovászos kenyér sütés nehéz. Most én mondom, hogy az „kutya füle” a macaron készítéshez képest. Persze, amikor már leírom tudom, hogy nem így van, csak ez is olyan, mint bármi – rengeteg gyakorlást, kitartást és türelmet követel. Korábbról százszor ismert látvány fogadta férjem vasárnap délelőtt: a sütő elött kuksoltam és néztem mi történik bent. Csak most nem egyedül, hanem Ramival, a „Péklányommal” (az üzletbe érkező fiúk „Pékcsajként” emlegetik) és másod unokatesómmal, Pannával. Panna pár hete meglepett egy doboz citromos macaronnal, amikor meglátogatott a pékségbe. Bevallom, eddig a macaront nem tartottam sokra – egy marék cukor és tojás, egy falatba préselve, közel 500 forintért, valami krémmel a közepén. De amikor ebbe beleharaptam, úgy éreztem magam, mint Rémi a Lecsóban, tüzijáték robbant a fejem fölött, ahogy az ízek össze értek, ahogy a külső roppant, a belső puha volt. Pannának nem volt más választása, pár hét múlva meg kellett látogatnia minket és meg kellett mutatnia hogy készül a macaron.

A pontos receptet Panna kérésére nem teszem közre, hiszen az elmúlt években (!!!) sokat kísérletezett vele. Aki macaront szokott sütni, tudja, hogy a legnagyobb hiba, ha a macaron teteje kireped. Ennek fő oka a pára. Hol akarunk mi macaront sütni? Balatonfüreden, ahol mindig nagyon párás a levegő. Az üzem szóba se jöhetett első alkalommal, így otthon álltunk neki. Előre elterveztem, hogy a múltkori citromos receptet megbolondítjuk egy kis levendulával.

Izgatja a fantáziámat ez a kis falatnyi édesség, ugyanis csak három összetevőből készül a tészta – mandulalisztből, cukorból és tojás fehérjéből, viszont annál fontosabb, hogy mit hogyan keverünk össze és mikor. Ráadásul nagyon kényes, még az sem mindegy, hogy milyen sütőpapíron sütjük. Nekem való 🙂

Mérni kell a cukorszirup hőfokát, mert nem mindegy, hogy hány fokosan öntjük hozzá a felvert tojásfehérjéhez és hogyan adagoljuk a tésztához. Megjegyzem, az Ankarsum dagasztógépem ismét új arcát mutatta meg. Mindig elfelejtem, hogy ő nem csak egy dagasztógép! Panna mondja, hogy “az lenne az igazi, hogyha lenne egy elektromos habverő üst, ami folyamatosan veri fel a fehérjét és abba tudnánk lassan belecsurgatni a cukorszirupot. “De hiszen nekem pont van egy ilyenem” – örültem meg. Sokszor sajnálom, hogy nem dagasztok itthon az Ankarsrummal, mert ő volt az egyik kedvenc otthonsütő gépem (malmot használunk bent, ezért az nem hiányzik :)), de újabban egyre többször használom másra – húsdarálásra, dió darálásra, turmixolásra, sajt- és zöldség reszelésre, és mostmár megvan az új feladat: macaron sütésre.

A kész tésztát habzsákokból kinyomtuk, aztán csak vártunk és vártunk. Majdnem 2 óra kellett, mire a tészta kellően lebőrösödött. Na ez ám a testhez álló feladat nekem, merthogy nem vagyok valami türelmes típus…

De aztán csak megtörtént a bőrösödés, szépen kisütöttük a macaronokat, közben elkészült a fehércsokis-levendulás-citromkrém. Sajnos csak a macaronok felét sikerült megtölteni, mert azonnal bekapkodtuk ami elrepedt, és ami nem 🙂 Még Annus is evett belőle, pedig semmilyen édességet nem szeret.

Megint tanultam valami újat, és megint tágítottam a határaimat. Minden elismerésem a macaron sütőké, és mostmár tudom, hogy a következő hetekben nemcsak levendula szárítással töltöm a szabadidőmet, hanem macaron sütéssel. Biztos mosolyog fent a Dédi, hogy a Telkibányáról elszármazott unokák szabad idejükben együtt sütnek.

Szép hetet mindenkinek!

Sok szeretettel,

A Péklány