Most, hogy a kislányom már nagycsoportos és az utóbbi időben rengeteg programjuk van az oviban, felmerült bennünk az óvó nénikkel közösen, hogy milyen érdekes is lenne a gyereknek a pékség meglátogatása. Annus egész őszi szünetben gyurmával gyakorolta a kalács fonást és a croissant tekerést, hogy mire eljönnek a kis csoporttársai, megmutassa mit tud. Mindig mondom, a gyerekeknél csak a kiszámíthatalanság kiszámítható, így mire oda értek, a lelkesedésből annyi maradt hogy a péklányos pólójában jól nem csinált semmit abból amit kellett volna. De hát ez már csak ilyen.

Éppen az éves HACCP felülvizsgálatban vagyok, így rögtön kongott vészharang a fejemben, hogy a gyerekek köhögnek, ősz van, és amúgy sincs egészségügyi kiskönyvük érvényes tüdőszűrő papírral, de vállaltam a kockázatot és a műszak végén, amikor már nem volt termelés, és a kis lurkókat meghívtuk.

A sok kis érdeklődő kézenfogva kettesével toporgott a pékség előtt. Kifli és kenyér csoport – merthogy így osztottuk fel őket – külön váltak, a csapat egyik fele Péter bácsihoz és Rami nénihez ment, a másik fele leült az asztalokhoz Orsi nénivel. Igaz, Rami néni kékes-zöld haja és tetkói eleinte érdekesebbek voltak, mint a tészta préselés, osztás és a kifli felsodrása, de a kis lurkók végül neki álltak és sámlin egyesével egymás után felsodorták a kiflijeiket.

Tudom, hogy a mai világban macerás az otthon sütés, de ez a sok kis tanulni és ügyesedni vágyó kéz alig várta, hogy nyomkodhassa, formázhassa a puha tésztát, hogy az ő kis keze munkájából valami készüljön. Valami, amit meg lehet enni, amiben figyelem, törődés, alkotás van. Valami, ami sikerélményt ad, akármilyen is lesz. Valami, amit tanulni lehet, ami egyszerű és nagyszerű. Ezek a kis gyerekek szívják magukba a tudást. Olyan dolgokra vágynak, ami az ő szintjükön kielégíti a kíváncsiságukat. Nem kell, hogy hangos, a világ dolgairól semmit el nem mondó mese szóljon a háttérben egész nap, nem kell tabletet nyomkodni és a szobában gubbasztani. A kis agytekervények, a személyiség, a kitartás, az összetartozás attól fejlődik, hogy ő a kis kezével, anya vagy apa segítségével barkácsol, farag, épít, süt főz. Had söpörje a leveleket az a gyerek a kertben, had szedje össze a diót, had trutyizzon a sárban, és utána had mosson kezet hagyományos szappannal egyedül. Nem lesz semmi baja. Sőt. Rájön, hogy ő is egy kis közösség része és megvannak a maga feladatai, persze a saját életkorához mérten. A közös élményektől lesz igazán gazdag a gyermek lelke. Vagy a csöndtől. Mert a zajban nem fejlődnek az érzékek, nem fejlődik a képzelet. Persze, nekünk szülőknek ez borzasztó sok extra figyelem és extra munka. Mennyivel csúnyább, ráadásul mennyivel lassabban kerül a borsó levesbe a répa, ha Annus hámozza. De mennyivel nagyobb öröm megenni azt az ebédet, amit együtt főztünk. Mennyivel szívesebben eszi meg az amúgy rosszul evő gyerek az ebédet, ha ő is segített elkészíteni. Megérti mennyi munka van benne, megbecsüli aki készítette. Sokszor a legegyszerűbb dolgok is nagy erőfeszítésbe kerülnek nekünk szülőknek…hiszen egyszerűbb gyorsan egyedül bevásárolni, 10 percre mesét bekapcsolni. Jobb, ha nincs fetrengés a piszokban a játszón mert akkor megint elő kell kezelni a ruhát mosás előtt, könnyebb a fürdést vagy fogmosást „véletlenül” elfelejteni aznap, könnyebb megcsinálni a vacsorát egyedül, mert sose lesz kész…és néha az embernek nincs kedve az „Anya olvass még egy oldalt” esti kunyerálásnak neki állni.

Aztán ezek a gyerekek később felnőnek. A gyerekkorból és az otthonból képek és érzések maradnak. Anya ül az ágyamnál és mesél, Apa imádkozik elalvás előtt, bizalom és összetartozás…húsleves és kelt tészta illata száll otthon a levegőben. Anya keze puha párnás volt, itt és itt volt rajta az a ránc….Nos, ha nem sütünk, nem barkácsolunk, nem csinálunk semmi egyszerű de nagyszerű dolgot közösen, akkor mégis mi lesz ezeknek a gyerekeknek a fejében, és mit adnak át a gyermekeiknek? A mai gyerekeknek – akármilyen világ is van- pont ugyanarra van szüksége, mint nekünk vagy a szüleinknek. Fára mászni, futkorászni, kirándulni, piacozni kiskosárral. Hiába van tele a sok játékbolt és ruhabolt szebbnél szebb dologgal, felbecsülhetetlen az a ruha, amit a Keresztmama köt vagy horgol, vagy az az őszi kép amit közösen ragasztunk az erdőben szedett levelekből.

A mai gyerekek ritkán találkoznak otthon sütött pékáruval, sokszor nem tudják hogy miből készül a kenyér, sőt hogy honnan jön és egyáltalán miből lesz a liszt. Mi ma a gyerekekkel lerajzoltuk, hogy mi kell a búzaszemnek ahhoz, hogy a földből kikeljen, csak úgy nőtt a sok búza a sok napsütéstől és az esőtől a papíron. Jöttek a traktorok, arattak, a malmok őröltek, a molnárok dolgoztak, a szorgos kis pékek pedig igazából elkészítették a kifliket. Valamit ma alkottak, teremtettek, létrehoztak, remélem hogy ügyesedtek és okosodtak.

Jó közös sütést, főzést, erdő járást, kertészkedést, barkácsolást, csendben levést, összebújást, mese olvasást.

Sok szeretettel,

A Péklány