Balatonfüred · Saját pékség projekt

Micsoda év ez a 2018

Lassan itt az év vége, ideje ilyenkor egy kicsit elcsendesedni és hosszú téli estéken leltárt készíteni, hogy mi is történt. Ilyenkor érdemes áttekinteni, hogy mi tett boldoggá, milyen élményekkel lettünk gazdagabbak, mit kéne máshogy csinálni és mik a terveink a következő évre. A karácsonyi szezon közepén a csendes hosszú téli esték még váratnak magukra (:))de a gondolatok mégis gyűlnek.

3 király
Három királyok kalácsa, hosszú téli estékre

Persze tudok szakmai szemmel listát készíteni – nem tudom meghazudtolni eredeti szakmám-, hogy hány megjelenés volt rólunk, mennyi lisztet használtunk el egy év alatt, hány rendezvényen voltunk, hány emberrel dolgozunk együtt…de miután szívünk-lelkünk benne van a pékségben, olyanok vagyunk mint egy nagy család a munkatársakkal és bővebb körben a vásárlókkal, így végül nem szakmai szempontok alapján készült el ez a bizonyos leltár. Októberben voltunk egy évesek, másfél éve lakunk itt a Balatonon, és még mindig sok az új tapasztalat, az új élmény.

 

Hát lássuk mi került fel a bizonyos listára…

Balatoni élet

A csoda nem múlik…vagyis sikerül még minden nap megélnünk újra meg újra, hogy itt lakunk a Balaton partján. Füred és környéke az Északi-part legcsodálatosabb városa számomra. Nem tudom megunni a nyüzsgő kis várost, az élhető lüktetést, a „mindennek megvan a maga helye” érzést, hogy mindenki ismer mindenkit. Fantasztikus érzés, hogy nem tudunk úgy elmenni valahová, hogy ne találkoznánk 3-4 ismerőssel, akit tényleg érdekel a köszönésen túl hogy mi újság van velünk. Szeretem az utcánkat, a szomszédainkat, az új barátainkat, és szeretem hogy hirtelen lett sok olyan ember körülöttünk, akire számíthatunk. Szeretem, hogy mindig minden rendben van, és minden megy körülöttünk a maga útján. Kicsit szokatlan ez Budapest és Leányfalu után. A minap vettem észre Veszprémből hazafele jövet, hogy mosolyogva ülök az utolsó lámpánál a Balatonfüred táblánál és azon gondolkozom, hogy régen valahogy olyan misztikusnak tartottam, hogy valaki Balatonfüreden lakik. Mert ott csak vendéglátósok, szállodások laknak, mindenki más vitorlázik vagy nyaral…persze tudtam hogy ez nem igaz, de sose gondoltam tovább. Most pedig olyan természetes hogy itt lakunk, és rajtunk kívül még nagyon sokan. Mint ahogy az is, hogy az igazi élet a szezonon túl kezdődik…

Kezdjük egyre jobban kiismerni a balatoni időjárást, a szél járását és már tudjuk, hogy az eső csak a Veszprém felől érkező felhőből esik. Ahogy tudtuk ezt Leányfalun is egy idő után. Mostmár megszoktam, hogy mit hol szerezzek be, és megvan már mindenre a saját „szakink”.

A második karácsonyunk lesz itt az új otthonunkban, ahol már jó ideje tényleg itthon vagyunk. Budapestre egyre kevesebbet járunk. Furcsa kettősség, hogy ott nőttem fel, így ismerős minden – az utcák, a környékek, velem élnek az emlékek, de ha fent vagyok, mindig tudom hogy ez már csak a „második otthonom”.

A pékség

Bármilyen napszakban megyek a pékségbe, mindig megdobban a szívem. Izgatott vagyok, hogy milyen napunk lesz, hogy sikerülnek a sütések, mennyien fognak jönni, mikor jön XY szállító a pékségünkbe. Merthogy bizony lett egy kézműves pékségünk. Az álomból valóság lett. Megcsináltuk. De ahogy a nagyok mondják, megcsinálni egy dolog, de működtetni, pályán tartani, tovább fejleszteni legalább ugyanakkora feladat nap mint nap. Kellő alázattal és tisztelettel kell megélni a hirtelen jött sikert és a felénk áradó szeretetet, kellő józansággal átgondolni az elkövetkező szezont, a középtávú jövőt – ez szintén a minden napjaink része. Nagy váltás számomra, hogy régen mindig volt körülöttem egy védőburok (aki multizott érti), ahol a döntés, a következmények és a feladatok közösek. A pékségben minden élesben megy, egyszerre vagyunk Csabával ügyvezetők, beszerzők, termelés vezetők, vendéglátósok, értékesítők, marketingesek, pékek és cukrászok, pénzügyesek, jogi szakemberek, vezetők, munkatársak, pultosok, rendezvény szervezők, HACCP felelősök, takarítók. A döntéseinknek azonnali hatása van, amit én még mindig szokok. A feladatoknak ezt a részét nem tudom mindig élvezni, sokszor egyszerűbb lenne csak sütni, sütni mindig csak sütni.  Mert annak a csodáját nem tudom megunni. Pár egyszerű alapanyagból ami szépen sorakozik a raktárunkba, a kezünk által alakot, majd formát ölt, nem is akármilyet és nem is akármilyen ízűt. Tele van a fejem egy soha véget nem érő listával, hiszen annyi de annyi mindent szeretnék még kipróbálni. Kenyereket, péksüteményeket, kekszeket, macaronokat, cukrász sütiket…

Álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan beilleszkedünk, hogy sok, nagy nevű vendéglátós a barátunk lesz, hogy nálunk fog reggelizni, esetleg zárás után otthon borozni.

A leltáron persze ott van a nyári szezon is. Hatalmas sikert hozott az Origó és az Index cikk, és nem gondoltam hogy a Forbes-ba is bekerülünk. A Gasztrotérkép, amire felkerültünk az otthoni kis irodánk falán van bekeretezve – ez szívügyem volt.

gasztrotérkép

És sose felejtem el azt a vizsgadrukkhoz hasonló érzést, amit reggel éreztünk minden nap, amikor kihúztuk az ajtót és a Sparheltig állt a sor. Az első pár alkalommal emlékszem kis csapatunk minden egyes tagjának a szemében ülő rémületre, hogy hogy fogunk ennyi embert kiszolgálni? Mi lesz ha valami elfogy? Mint ahogy el is fogyott. A döbbenet pár nap után elmúlt, a sor és a vásárlók viszont maradtak. Mi maximum kapacitásra kapcsoltunk, olyan maximumra amit utólag sem értek, hogy hogy csináltuk. És nem egy nap, hanem minden nap. Ezúton is hálás vagyok mindenkinek, aki a sort végig állta türelemmel és a csapatnak, aki elképesztő önfegyelemmel és szorgalommal végezte a dolgát. Jövő nyáron ígérem, igyekszünk még többet sütni.

A jó hír, hogy a szezonon túl is van élet – ezt csak azért írom meg ennyire hangsúlyosan, mert mindenki kérdezi tőlünk, hogy a nyári 2-3 hónapon kívül mi újság van. Többen, egyre többen nagyon sokat tesznek azért hogy egész évben nyüzsögjön a Balaton. Lassan majdnem minden hétvégére jut egy-egy rendezvény a környéken, így valamelyest sikerül csökkenteni a a tájegység kétarcúságát, amitől bevallom nem vagyunk mi sem szomorúak. 🙂

Sikerült idén adományt gyűjteni Böjte Atyának, meghívni kis óvodásokat a pékségbe, és mi süthettük idén augusztus 20-ára a város kenyerét.

IMG_5338

Tervek

Vicces, hogy régen, nagyon régen olyan dolgok álltak az év végi leltáron, hogy „idén sem sikerült a hasamat kockásra faragni, de majd jövőre”, vagy hogy „összegyűjtök annyi pénzt, hogy ezt és ezt megvegyem”…

Most úgy érzem, hogy ha minden így marad, ahogy van, boldog vagyok. Nem kell több a jövőben sem. Van egy csodás családom, egészségesek vagyunk, ott lakunk ahol szerettünk volna és azzal foglalkozunk amit szerettünk volna. Ha az eddigiekhez képest több időnk lesz a férjemmel kirándulni, reggelente napfelkeltét nézni, biciklivel munkába járni akkor az már elég. Nem mondom, hogy nincsenek olyan dolgok, amin jó lenne változtatni (…például több blog cikket írni :)), de a lényeg nem ez…Mert a lényeg hála Istennek rendben van.

peklany.balatonfured.kt.20.exact978w
Jóban, rosszban 

Azt pedig, hogy a kő kemény fizikai munka és nyári szezonban napi több száz hamburger zsömle virgolása sem segített az egyre inkább asszonyosodó karomon, nos, azzal megpróbálok együtt élni…:)

Kellemes év végi leltározást és boldog karácsonyi készülődést mindenkinek!

Sok szeretettel,

A Péklány

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s