Balatonfüred · Család, barátok

Nem is tudtam, hogy te is ilyen nagy teás vagy!

A minap egy kedves ismerősömmel futottam össze az utcán. Miután túl voltunk a viszontlátás örömén, körbejártuk a szokásos témákat: először beborultunk a körülöttünk lévő világ szörnyűségein és megváltozott életünkön, utána találgattuk, hogy milyen lesz a szezon itt Balatonfüreden, ezután sorra vettük az anyaság aktuális nehézségeit és örömeit, részletesen elpanaszkodva és egymásra licitálva abban, hogy ki cipel nehezebb iskolatáskát és ki mekkora rumlit pakol el otthon és hányszor, majd ezt folytattuk a „plusz 3-4 kiló van rajtam és ezt azonnal le kéne fogyni” siralmakkal, valamint a fodrász kicsit rövidre vágta a hajam és nem áll be a vége problémával, míg végül egymást is meglepve, eljutottunk egy olyan témához, ami a korábbiakhoz hasonlóan, ugyanannyira érdekel minket és ugyanakkora rajongást vált ki mindkettőnknél. Ez pedig nem más, mint a teázás. 

Ez, és egy másik, „nem tudok mit főzni és utálok elpakolni főzés után” beszélgetés adta az ötletet a következő három cikkemhez, melyben három kedvenc konyhai készülékemet mutatom be, amik valamilyen módon hozzájárultak ahhoz, hogy jobban érezzem magam a bőrömben és ebben a felfordult világban. 

Ki tudja, hátha ti is rákaptok (vagy már rákaptatok) a teázásra, a grillezésre, vagy a smoothie készítésre… 

Tény, hogy az elmúlt egy évben rászoktam a teázásra, az utóbbi pár hónapban pedig különösen kedves, napi szokásommá vált. Egyrészt ebben a hidegben az embernek inkább teázni van kedve, semmint hideg sört vagy fröccsöt inni a teraszán, másrészt a tea sokkal egészségesebb, mint a kávé (sajnos sok kávét iszom, főleg ha éjszakázok, és figyelnem kell hogy ne lépjem túl a napi, magamnak engedélyezett mennyiséget), harmadrészt pedig mert a tavaszi iskola leállás idején sokat voltam itthon és egyszerűen jól esett magam egy kicsit kényeztetni. 

Nem, nem a mikróban megmelegített nagy bögre vízre gondolok, amibe aztán valami aromás teafiltert mártogatok. Hanem az igazi levelekből, vagy ezek keverékéből, esetleg gyógynövényekből és gyümölcsökből készült teákra gondolok. Amiket megfelelő módon kell elkészíteni, saját fajtájának megfelelően. Ami hasonlóan a kenyérhez, egyszerre táplálja a testet és a lelket. 

Az egész történet Tihanyban kezdődött, ahol Csaba ötletére (azóta sajnos a hely már bezárt) egy tea szeánszon vettünk részt. Korábban mit sem tudtam a különböző tea fajtákról és azok rituáléjairól, a tealevelek megnyitásáról, a felöntésekről, a csésze forró vízzel való leöntéséről-átmelegítéséről és azokról a csodálatos faragott teatálcákról. Mint ahogy arról sem, hogy mindenkinek más tea való. A szeánszot vezető, egyébként kínai tea szakértő hölgy ránk nézett, és mindhármunknak mást ajánlott. Mesélt a fajtáktól, a tanulmányairól, és közben elkészítette az italokat. Mindig lenyűgöz, hogy a világunkban annyi minden elérhető, fogyasztjuk is (helyesen vagy nem, az már egy másik kérdés), de igazából semmit nem tudunk róla. Nem mellesleg az én szakmám is ilyen, tele ősrégi hagyománnyal, értékkel, nemes egyszerűséggel, és egyben csodával. 

Természetesen (ezt csak azért írom, mert Csaba mindig elkápráztat valamivel) az én férjem, a következő nagyobb ünnepi alkalommal megajándékozott egy olyan készülékkel, ami képes a különböző teákat a fajtájuknak megfelelő módon, megfelelő idejű áztatással automata módon elkészíteni. 

Első ránézésre nem értettem, mi olyan különös ebben a Sage teafőzőben, azon kívül, hogy jól néz ki, és vízforralásra is alkalmas. „Majd meglátod, mitől olyan különleges” – mondta a férjem azzal a sejtelmes mosollyal, ami után nem szoktak kérdéseim lenni. Így volt ez sok éve a malommal, aztán az Ankarsrum dagasztógéppel, az Émile Henry bread cloche-sal, és még egy pár dologgal. A gép mellé kezdésnek 5 féle teát vásárolt: taiwani vörös oolong-ot, hibiszkusz virágot, kínai zöld teát, earl grey-t, és fehér teát. A próbát a hibiszkusszal kezdtük, aminek kinyíló vörös virágai azóta is minden alkalommal lenyűgöznek. A készülékhez adott kiskanállal kimértem két adagot a hibiszkuszból, és a rozsdamentes merülő kosárba tettem. Meglepett, hogy ahogy a kosarat közelítettem ahhoz a rúdhoz, amire rá kell illeszteni, magától ráugrott, mágnesesen. Ez annyira tetszett, hogy többször is megismételtem a mozdulatot. Apró figyelmesség a gyártó részéről, de mégis hatalmas könnyebbség a használat során. Aztán, úgy mint ahogy régen a sütő előtt guggoltam és néztem hogy emelkedik a kenyér, úgy hasaltam a konyhapulton és bámultam, ahogy a kosár fel le csúszkál a rúdon, és a gép a kiválasztott tea típusnak megfelelő hőmérsékletűre felforrósított vízbe, megfelelő ideig áztatja a kosarat, benne a levelekkel. Minden merítés után egyre színesebb, illatosabb és ízesebb lett a tea.

Annyira profi ahogy fel le engedi a kosarat

Aztán, egyszer csak sípolt a gép, hogy kész az ital. És ami a legjobb, hogy utána melegen is tartotta, ha megnyomtam egy másik gombot. Én általában egyszerre egy liter teát készítek, és 2-3 óra alatt iszom meg. Csodás érzés, hogy a kancsóban maradt rész nem hűl ki. A készülék lehetőséget ad arra is, hogy többször felöntsük a tea leveleket. Minél több felöntést csinálok (újra áztatást), úgy növelnem manuálisan az áztatási időt. Általában 3-4-szer szoktam egy adott mennyiségű tealevelet felönteni. Ami szintén meglepett, az az, hogy a készülék elképesztően gyorsan forralja fel a vizet a teához is, meg ha vízforralóként használom, akkor is. De talán a legnagyobb öröm az, hogy nem kell figyelni az órát, nem tudom az italt túl-vagy alul áztatni. Csak megnyomom a gombot és az a tea tökéletesen lesz elkészítve. 

Második próbálkozásunk az Earl Grey volt. Nagyon kedvelem ezt a tea típust, de csak akkor, ha nem túl erős. Szerencsére a gépen a tea erősségét is ki lehet választani (gyenge, közepes és erős). Azt még a szeánszon megtanultam, hogy a rosszul elkészített tea tetején kiülnek a foltok, és keserű mellékíze lesz. Na, hát ilyen ezzel a készülékkel sosem fordult elő.

A zöld és fehér teák nem lettek a kedvenceim, ellenben azóta bátran kísérletezek saját mixekkel, vagy tea keverékekkel. Pont most hétvégén szereztünk be egy nagyobb adag tea különlegességet a tihanyi placc piacon. 

Nekem ezek a kedvenc tea beszerzési helyeim:

  • 1000 tea 
  • Kossik tea (Tihany placc, Káptalantóti)
  • Szentendre, Édeni édességek boltja 

És amit szintén óriási ötletnek tartok a gyártók részéről: be lehet programozni, hogy a gép reggel mikorra készítse el a teát. Ezt a funkciót – mivel én reggel általában kávés vagyok – csak akkor szoktam használni, amikor tisztító kúrát tartok, és teakeverékkel kezdem a napot. Akkor viszont nagyon jól jön, hogy nem kell reggel negyed óráig áztatni-szűrni-hűteni a főzetet, hanem egyből kész van, amikor kimegyek a konyhába álmosan.  

De hogy valami „rosszat” is mondjak, itt Balatonfüreden nagyon kemény a víz. Hiába teszünk csak szűrt vizet a kancsóba, így is hetente legalább egyszer vízkőtleníteni kell. Miután a készülékbe nem szívesen teszek semmi vegyszert, ezért úgy csinálom, hogy a kancsó aljába pár ml vizet öntök, majd megszórom citromsavval. Hagyom kb. 5 percet állni, majd nagyon óvatosan mosogató szivaccsal áttörlöm az alját és a belsejét. Ezután kiöblítem, és konyhai törlőkendővel szárazra törlöm az üveg belsejét és a készülék alját. Arra mindig figyelnem kell, hogy ne hagyjak a készülékben vizet, mert akkor akár egy nap alatt vízköves lesz. Ez nem a készülék hibája, hanem helyi jellegzetesség. 

Ellenben, ami néha picit zavaró, hogy ha a tea törmelékes, ami a csomag aljánál szinte mindig előfordul, a pici darabok néha átmennek a kosár szűrőjén, és belekerülnek az italba. De ezzel, összességében boldogan együtt tudok élni. 

Női pletyi ide vagy oda, szívből ajánlom ezt a készüléket azoknak, akik szeretik az igazi, jó teát, és nem bánják, ha az elkészítés kényelmes és könnyű. A teához pedig készítsétek el az epres-mascarponés kelt csigát a Péklány könyvből.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s