Ez a Telkibánya és a gönci barack lekvár nehéz téma számomra. Kedvenc nagymamám, a “Nagyi” már 7 éve nincs velünk. De miután az életünk eléggé felgyorsult a pékség megszületése óta, így ez is sokkal többnek tűnik. Aki ismeri a történetünket a Péklány könyvből, tudja, hogy nem sokkal azelőtt halt meg, hogy Balatonfüredre jöttünk és elindítottuk a pékséget. Volt egy rövid időszak, amikor majdnem az ország keleti részén kezdtünk vállalkozásba, Telkibányán, a Zemplén számomra legszebb településén. Nagyinak két specialitása volt: a kelt kakaós csiga (mely a pékség választékának mindennapi része a nyitás óta) és a gönci barack lekvár…

Jártam az elmúlt 7 évben Telkibányán többször is. De valahogy már sohasem találtam amit kerestem. Már semmi sem volt ugyanaz…Nem várt senki nyitott kapuval, nem volt hova bemenni, hiszen a ház már nem a mi családunk tulajdonában van. A templomtorony felbukkanása ahogy Gönc felől jövünk, nem azt a gyerekkori emléket juttatta eszembe, amit mindig, hogy aki először meglátja kiált és nyer… inkább csak gombóc nőtt tőle a torkomban. A temetőkert, a kispatak a táborban, a focipálya, a turul-szobor, a szokásos séta kör, mind-mind üres.

Tavaly éreztem először, hogy eljött az idő, megérettem rá, hogy egy, a saját magam felé támasztott “hiányosságomat vagy tartozásomat” rendezzem: elsajátítottam nagynénémtől a nagyi-féle sárgabarack lekvár főzésének tudományát. Ő az egyetlen, aki képes reprodukálni ugyanazt az illatot, állagot és ízt. A legnagyobb nyári szezon idején kihagytam két napot Füreden a pékségben, hogy segédkezzek a két napos folyamatban. Az előkészítés és főzés minden fontos részletet megjegyeztem, megfigyeltem és körülbelül két évre elegendő lekvárral tértem haza.

Miután még a spájzban szépen sorakoznak a lekvárok, nem is terveztem idénre főzést. De egy jóakaróm másként döntött. Meglepett egy láda illatozó gönci barackkal. Így, akarva-akaratlanul és mégis boldogan belefogtam itthon Csabával a két napos feladatba. Természetesen, az Ankarsrum dagasztógép ehhez is jó…A lekvár hamarosan rotyog.

Közben pedig, hogy az éhező lekvárfőzőknek valami egyéb jutalma is legyen, gyorsan sütöttem egy egyszerű-de-nagyszerű barackos tejpitét, vagy ahogy a franciák hívják clafoutist. Ez nem péksütemény, ellenben nagyon finom és nagyon gyorsan megvan, ha az embernek nincs ideje sütni vagy másra kell figyelni. Mondjuk egy csomó baracklekvárra. 🙂

Hozzávalók egy kb. 24×35-ös tepsihez:

• 6 egész tojás
• 2 csomag bourbon vaníliás cukor
• 1 fél kávéskanál só
• 200 ml tejszín (nálunk laktózmentes)
• 500 ml tej (szintén laktózmentes)
• 180 g liszt
• 150 g kristálycukor
• további porcukor a szóráshoz

Elkészítés:

175 fokra állítjuk a sütőt és előmelegítjük. A tojásokat a két cukorral együtt habverővel felverjük, majd hozzá öntjük a tejszínt. Utána beleszitáljuk a lisztet és addig verjük ameddig csomómentes nem lesz. Utána hozzáöntjük a tejet, átkeverjük és már önthetjük is bele a tepsibe vagy üveg edénybe. A tészta teljesen olyan lesz, mint egy palacsinta tészta. A félbevágott barackokat a tésztába helyezzük, nem baj ha elsüllyednek.

Végül 175 fokon 30 perc alatt megsütjük, majd hagyjuk teljesen megdermedni. Ha kihűlt, akkor lesz szeletelhető.

Haladóknak:

Sokkal finomabb lesz a süti, ha a barackokat mosás és magozás után fahéjas cukorba forgatjuk és 140 fokon 20 percig sütjük, és ezt tesszük bele a tésztába. Ettől kissé hosszabb lesz az elkészítés, de megéri!

Jó étvágyat hozzá!

Sok szeretettel: a Péklány