Mostanában azon kapom magam, hogy ha tehetem, egyre többet dagasztok kézzel. Rákaptam. Szeretem ahogy összeáll a tészta, ahogy minden erőmet, aktuális bánatomat-örömömet belegyömöszölöm a tésztába. Ha akarom püfölöm, ha akarom odavágom, ha akarom simogatom. Szeretem, hogy alkotok, mindig valami újat, mást. Csak egy biztos – hogy mindig finom és egészséges.

Hallgasd a csöndet, bámuld a tüzet, dagassz tésztát

Úgy tűnik manapság terápiákra van szükségünk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Hogy kibeszéljük magunkból ami bánt. Mehetünk ordibáló pszichológushoz, természet gyógyászhoz, kineziológushoz és egyéb helyekre, hogy rendbe legyünk önmagunkkal. Nem lebecsülendő ezeknek a találkozásoknak a hatása, de néha vannak alkalmak, amikor más terápia segít. Lehet hogy nem divatos, de nekem segít. Őszintén beszélgetni kettesben egy jó pohár borral. Égő tűzre ráfeledkezni, bambulva. Hallgatni a hajnali csend hangját. Hatalmasat kacagni egy régi emléken egy rég nem látott baráttal. Vagy tésztát dagasztani, közben átgondolni az elmúlt napot, felkészülni a holnapira.

Érezd a tésztát, alkoss, tervezz

Miután nálunk a családban senki nem sütött kenyeret, a kézi dagasztást egy-két rendezvényen próbáltam ellesni a tapasztaltabbaktól, illetve szégyen szemre youtube videókról. Nagyon tetszettek azok a speciális fogások, a püfölések, gyúrások. Aztán én is elkezdtem, sütöttem egy párszor (több-kevesebb sikerrel az elején) és azon kaptam magam, hogy nemcsak úgy mozog a kezem ösztönösen, ahogy azoknak a tapasztaltaknak akiket régen irigyeltem, de rendesen sajnálom, hogy a tészta elkészült és nem kell tovább gyúrni. A tésztán érzem, hogy „mikor jó”, értem hogy mit jelent az hogy „amikor elválik a kezedtől”, vagy hogy „amikor a tészta összeáll”. Magam tanultam, de még inkább éreztem. Pont azt, amit jelent. Régen mindent a gépre bíztam, mert ijesztően hatottak ezek. Ma meg ösztönösen tudom. Miközben gyúrok, jár az agyam, rendezem gondolataimat, eltervezem hogy mit fogok alkotni. Valójában kikapcsolok teljesen a hétköznapi dolgokból. Fantasztikus érzés. És a dagasztások sikere felbátorít arra is, hogy kísérletezzek formákkal, sütőtálakkal, alapanyagokkal. Alkotok, tervezek, és közben adok. És egy nem utolsó szempont: edzésben tartom a karom alsó részén lévő izmot, amit én cak “integető hájnak” hívok. Na ez az én terápiám. Egy jó kis kenyérsütés!

A siker titka a gyakorlás és a hit

Nincs olyan ember, aki nem tud tésztát dagasztani és kenyeret sütni. Csak olyan van, aki feladja, vagy aki nem hiszi el, hogy meg tudja csinálni. Javasolom mindenkinek, hogy merje elhinni, hogy fantasztikus kenyereket sütni nem nehéz és neki is megy!

Jó terápiázást mindenkinek!