Imádom a paradicsomot, minden formában: frissen magában, salátában, levesnek bazsalikommal, levesnek édesen betűtésztával, aszalva feta sajttal vagy kenyérbe sütve.
Most, hogy megvan az új aszalógépem, gondoltam napon aszalt paradicsomot csinálok, merthogy a Solar program állítólag a napon való szárítást reprodukálja.
A paradicsom aszalás folyamata
Kicsit hosszúkásabb paradicsomokat vásároltam, állítólag ez ideálisabb az aszaláshoz. Megmostam, félbevágtam, kanállal kikapartam a magokat és a tálcára helyeztem őket, aztán elindítottam az automata Solar programot.
Amikor a gép sípolt, kivettem őket. A paradicsomok világosabbak voltak mint a megszokott, boltban vásárolt változatok, viszont ízük valami mesés volt, állaguk pedig húsos és egyáltalán nem száraz. Talán egy kis sót elbírt volna.
Összességében ismét nagyon elégedett voltam az eredménnyel, meg azzal hogy semmit nem kellett takarítanom magam után, azon kívül hogy a tálcákat betettem a mosogatógépbe.
Fűszeres olajban áztatott paradicsom
A paradicsom egy részét egy befőttes üvegbe tettem, bőven leöntöttem olíva olajjal, vágtam bele friss rozmaringot, szárított oregánót és állni hagytam.
Másnap reggel feta sajt kockákat adtam hozzá, megszórtam sóval és frissen őrölt borssal és ezt reggeliztük friss kenyérrel. Valami csodálatos volt!
Aszalt paradicsomos kovászos kenyér
És persze nem maradhatott ki a lényeg: a paradicsomos kovászos kenyér, frissen őrölt tönkölybúzából!
Hozzávalók:
Előtészta:
- 125 g BL 80-as liszt
- 125 g víz
- 50 g kovász
Főtészta:
- 200 ml langyos víz
- 100 g BL 80
- 300 g teljes kiőrlésű liszt, én most frissen őrölt tönkölyt használtam
- 12 g só
- 10 nagyobb aszalt paradicsom, apróbb darabokra vágva
- 1 EK extra szűz olíva olaj
- 1 EK zöld fűszer: én rozmaringot, oregánót és bazsalikomot használtam
Elkészítés:
Összekeverem az előtészta hozzávalóit, majd letakarva hagyom másnap reggelig. Reggel megőrölöm a tönkölybúzát, majd azt összekeverem a 100 g BL80-nal és a sóval. Ez lesz a száraz keverékem. A kovászhoz hozzá öntöm az olajat és a 200 ml vizet és jó alaposan összekeverem, amíg homogén nem lesz. Amikor kész van, hozzá adagolom a száraz keveréket, de nem egyben az egészet, hanem háromszorra. Közben kézzel folyamatosan dagasztom a tésztát. Amikor már az egész belement, hozzáadom az aszalt paradicsomot és a fűszereket, majd tovább dagasztom a tésztát. A tönkölyt nem kell nagyon sokáig dagasztani, így frissen őrölve viszonylag hamar összeáll a tészta. Letakarva hagyjuk a tálban érni egy órát, majd utána formázzuk meg és tegyük át kilisztezett nád kelesztőtálba, utána pedig hagyjuk kelni letakarva a pulton 5 órán keresztül. Ez az idő lehet sokkal rövidebb is, ha meleg van.
Előmelegítem a sütőt 250 fokra, és amikor felmelegedett, óvatosan kiborítom a tésztát a tepsire, és hosszában éles penge segítségével bevágom a tetejét. Ezen a hőfokon sütöm 20 percig, majd további 25 percig 220 fokon. A sütési idő végén ellenőrzöm maghőmérővel a kenyér belső hőmérsékletét, ha 98 fok fölött van, akkor kész van 🙂