Kenyereim

Kovászos hibrid rozskenyér – ha sok a kovász, de kevés az idő

Miután elfogyott a 1,5 kg-os kovászos paradicsomos paraszt kenyerünk, szombaton úgy jártam, hogy több kenyérre való kovászom volt, de nem volt időm itthon kivárni az 5-6 óra, kovászos kenyér sütéséhez szükséges időt. Így hát arra gondoltam, hogy csinálok a kedvenc Emil Henry sütőformámban egy hibrid (kovász és élesztő együtt) rozskenyeret.

Emil Henry kenyérsütő

Hozzávalók:

  • 450 g liszt – ebből 50% Salzburgi malomban őrölt friss bio rozs, 50% Hungaro durum rozs amit tesztelésre kaptam.
  • 150 g kovász
  • 1,5 dkg élesztő
  • 270 ml langyos víz
  • 1 kk méz
  • 12 g só

Megőröltem a bio rozst, közben pedig megfuttattam az élesztőt egy kis mézzel. Bedagasztottam a tésztát az Ankarsrumban, gombócot formáltam belőle, majd 20 percig érleltem. Ezután jól átgyúrtam – nem vigyáztam a tészta szerkezetre, mert ebben élesztő is van, és a kelesztő tálban a fedő alatt 35 percig kelesztettem.

A kenyeret ezután megvágtam és 45 perc alatt megsütöttem az edényben. Az utolsó pár percben levettem a fedőt, mert én a rusztikus kinézetű kenyereket szeretem. Az eredmény olyan volt mindig ha ezt a sütőedényt használom: vékony, de nagyon finom ízű és ropogós héj, szaftos belső. Bár nem olyan buborékos, mint egy 100% természetes kovászos kenyér, de vacsorának finoman szólva megtette 🙂

DSC08536

 

Kovászos hibrid rozskenyér – ha sok a kovász, de kevés az idő” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Hozzászólás a(z) Ráfli Imre Dajer bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s