Uncategorized

Egy hét teljes kikapcsolódás

A nyaralás előtti hetek szinte úgy repültek el, hogy észre sem vettük…Régóta körvonalazódott már, hogy hol szeretnénk folytani az új életünket. Aki rendszeresen követi az írásaimat, sejtheti hogy ez a hely nem ott van, ahol most lakunk, tehát nem a Dunakanyarban. Megtaláltuk az új otthonunkat és eladtuk a mostanit. Kerestünk új ovit és én ott hagytam a munkahelyem (épp időben, mert mostmár ez a sok intéznivaló teljes embert követel). Ezzel párhuzamosan rábukkantunk arra az üzletre, ahol el tudtuk magunkat képzelni dolgozni, alkotni, sütni, beszélgetni. Elkészültek a tervek, melyet kisebb módosításokkal elfogadott előzetesen az illetékes hatóság, folynak a gépek beszerzései, túl vagyunk a kávé kóstoláson, éjszakákon át terveztük a belső kialakítását mind az üzemnek, mind a kis leülős kávézó-pékség résznek. Nemsokára elkészül a logónk. Szakértői lettünk a villanyszerelésnek, világításnak, a gépeknek, a bútoroknak. De hátravan még a java: végig kell menni a HACCP folyamatokon, meg szeretnénk találni a megfelelő társakat a csapatunkba, ki kell alakítani az optimális termelési tervet, a receptúrákat, beszerezni az anyagokat és még megannyi más dolog van hátra. Eseménydús időszak ez és ami még később ránk vár. Így hát egy hétre elvonultunk hármasban Olaszországba, arra a nyaralóhelyre, ahova még a szüleimmel kezdtünk el járni a 90-es évek elején. És szigorúan megfogadtuk hogy nem foglalkozunk semmivel, csak egymással és a pihenéssel. Aki kisgyerekkel nyaral, tudja hogy ez utóbbi hiú ábránd, de ez már csak így jó 🙂 És a legjobb, hogy sikerült! Kiürítettük a fejünket és tényleg nem foglalkoztunk semmivel.

Azért szeretjük ezt a helyet, mert itt tényleg nincs más dolga az embernek, mint a homokos tengerparton süttetni a hasát, fürdeni a tengerben, nézni ki a fejéből egy nyugágyban fekve, esetleg kagylókat szedni vagy homokvárat építeni – esetleg mindenkit ellepő óriás gödröt ásni -, vagy a medencében lubickolni Aperol Spriccet kortyolatva.

Az olaszok nagyon szeretik a gyerekeket és nem csak azért hogy elmondhassák, hogy az adott hely “gyerekbarát”. A szálloda reggelizője és bárja úgy van kialakítva, hogy szomszédos a gyerek játszó szobával. Így a szülő nyugodtan reggelizhet, kávézhat, beszélgethet, közben látja kis csemetéjét és az is őt. Már a megérkezésünkkor kaptunk egy gyerek karkötőt, amire rá van írva a szálloda neve. Odafele pont a szálloda nevét tanítgattuk kislányunknak, hogy ha ne adj’ Isten pár perc alatt eltűnne (ugye egy 4,5 évesnél ez egy valós veszély), legalább ennyit tudjon elmondani. A szállodában mindenki megismer minket, nemcsak a recepciósok (akik egyben a tulajdonosok) üdvözölnek minket nagy lelkesedéssel, de a pincérek is ugyanazok akik az előző években, és a legviccesebb, hogy a vendégek is. Ott van az idős olasz házaspár, ahol a bácsi évről évre betegebb és gyengébb, de mégis feleségével minden nap elsőként megy reggeli után a tengerpartra, és bár nagyon remeg a keze, mégis szigorúan ő cipeli egészséges felesége helyett a táskákat és kézenfogva mennek be naponta többször úszni a tengerbe. Ott van egy másik házaspár, akiknek a gyereke tavaly még kislány volt, velük is össze köszönünk. Aztán ott van az egyedülálló göndör hajú anyuka tini fiával – velük két éve barátkozott a kislányunk. Annát most se kell félteni, már első nap hatalmas Ciao-kat és Buon Giorno-kat köszön mindenhol és simán kiosztja a játszóban a gyerekeket és az animátorokat. Nem nagyon zavarja, hogy nem értik amit mond 🙂 Ugyanaz árulja a grill csirkét, aki 1991-ben, csak már a 6 gyereke közül 2 kezdi átvenni az üzletet. És az a közértes, aki 91-ben még kisfiúként segített a kasszánál az apukájának. Szeretem ezt az állandóságot és a sok sok családi vállalkozást, ahol az első perctől kezdve bevonják a gyerekeket. Terveink szerint ez nálunk is így lesz. Ja, és minden 100 méteren játszótér van a parton és minden étteremben és fagyizóban van gyerek sarok játékokkal, kisasztallal és ceruzákkal.

Esténként vacsorázunk, elektromos bringó hintózunk és ugrálunk – ez utóbbit csak én és kislányom tesszük, a férjem csak kintről mosolygott. Siesta időben, amíg kislányunk órákon át durmolt, a teraszon kávéztunk és én ezer szeplőt gyűjtöttem magamra. Valahogy évről évre egyre kevésbé sikerül lebarnulnom, viszont egyre jobban úgy festek mint egy pulyka tojás 🙂

DSC09267

Elképesztő mennyiségű croissant-ot, fánkot, fagyit és muffint ettünk meg. Legjobban az foglalkoztatott (vagy legalábbis ezzel magyaráztam meg, hogy miért eszek annyit belőle), hogy a croissant mitől ennyire más ízű és szerkezetű. A mellettünk lévő pékségben, a “Pana del Casa-ban”, ami minden nap csak délelőtt volt nyitva (8-12-ig) és ami előtt minden nap kígyózó sor állt, meglett a megfejtés. 🙂 Olaszországban nincs croissant, hanem cornetti van. A témának alaposan utána jártam az egy hét alatt és a héten megpróbálom megcsinálni itthon is.

Az egy hét itt is gyorsan eltelt, most pedig újra itthon vagyunk feltöltődve, kipihenve, így nagy erőkkel vetjük bele magunkat az előttünk álló feladatok sorába és persze a sok sütésbe és gyakorlásba. Szép hetet mindenkinek.

Sok szeretettel,

a Péklány

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s