Hányszor de hányszor elképzeltem, hogy kint ülök az új teraszon, nézem a Balatont és közben írok. És eljött végre ez a nap, igaz nem a teraszon ülök hanem kartondobozok között, telefonon keresztül netezek mert nincs még internetünk, de mindez nem számít. Itt vagyunk, megjöttünk és ezt a blog cikket már balatonfüredi lakosként írom 🙂 Túl vagyunk a költözésen. A sztori önmagában megérne egy külön bejegyzést, de most legyen elég annyi, hogy annyi cuccunk volt, hogy nem fértünk fel a megrendelt autóra, így az a motyó másik felét egy nappal később hozta le. Amennyire tudtunk, berendezkedtünk az új házunkba, de ugyanúgy dobozok között élünk az elkövetkező 6-8 hétben mint eddig, ugyanis a házon átalakításokat csinálunk. És mi lenne alkalmasabb időpont erre, mint a pékség megnyitásának időszaka 🙂 De hát máshogy nem lehetett. Az üzletet meg kell mostmár nyitni, a házba előbb nem tudtunk beköltözni, tehát nem volt más választásunk mint egy időben csinálni mindezt. De nem panaszkodunk, az új házban és Balatonfüreden első naptól kezdve otthon éreztük magunkat és ez fantasztikus érzés.

Azért sok dolog új itt.

Barátságos, beszélgető emberek

Az emberek elképesztően barátságosak, szeretnek beszélgetni, és tényleg érdekli őket hogy mi van a másikkal. Mindenki köszön, kíváncsi arra hogy honnan jöttünk és miért, és úgy tűnik nem csak formaiságból. Ebből a szempontból még le kell vetkőznünk az ideges fővárosi morálunkat, amit többek között ma is színpadi jelentként adtunk elő kislányommal az egyik hipermarketben ovi után egy klasszikus délutáni hisztit eljátszva. A hisztit nem én kezdtem, csak volt egy pont ahol már nem jól toleráltam a történteket. A mesteremberek, a hivatalnokok, a parkoló őr, de még a Karolina tulajdonosa is, akivel a mólónál, majd másnap a játszótéren ismerkedtünk össze – mindenki nagyon kedvesnek, intelligensnek és támogatónak tűnik. A szomszédainkról nem is beszélve: a költözéskor borral és virággal vártak minket, szinte még most is kicsordul a szememből a könny, annyira megható volt. A szülinapomkor a kertkapun lufi várt. Ugyancsak tőlük kaptam 🙂 Az emberek itt tudnak társalogni, adnak magukra – legyen szó fiatalokról vagy idősekről. Ja, és mindenki sportol. Legalábbis akivel eddig megismerkedtünk, mindeni fut, biciklizik, úszik vagy vitorlázik. Szóval fel kell kötni a gatyánkat.

Gyönyörű panoráma, minden nap!

Akármerre indulok, látom a Balatont és Tihanyt, szerintem a legszebb szögből. Nagy vágyam, hogy egyik nap kimenjünk a férjemmel Balatonszőlősre és hátulról fényképezzük le a Tihanyi-félszigetet. Szerintem ennél nem sok szebb dolog van! Hátulról, a Bakony felől hűvösebb szelek fújnak és ahogy megfigyeltem, onnan szokott jönni az eső is. Az élővilág is teljesen más itt. Rengeteg a pók  – bár ebből Leányfalun is kijutott egy jó pár – kevesebb az apró madár, viszont sok a sirály és a seregély. Ja, és van egy háziállatunk, egy fekete macska aki minden nap a teraszunkon alszik, vadászik a kishalakra és Anna legnagyobb örömére hagyja magát simogatni.

Békés vidéki élet

Nem tudom mi teszi, de az ember itt olyan szabadnak érzi magát. Nem kell zárni a kaput, egészen kis gyerekek kint játszanak az utcán szülők nélkül – mint régen mi a Dédinél Telkibányán. Nem kell rettegni, hogy elütnek ha nem figyelünk. Este csönd van, széljárástól függően hallani a vonatot vagy a 71-es út zaját. De jellemzően inkább a nagy semmit. Nyugalom. Ezt érzem mindig itt és bevallom szükségünk is volt már erre. Nagy a hajtás a nyitás miatt, de este könnyű elcsendesedni és kicsit megnyugodni, hogy aztán másnap megújult erővel haladjunk a nyitás felé.

Persze, vannak furcsaságok, amikre menet közben jövünk rá és nem számítottunk rájuk: például itt annyira kemény a víz, hogy ilyet még nem láttam. Már egy kézmosás után lehet takarítani, annyi a vízkő. Vagy például nem tudok sehonnan elkésni, mert 2 perc alatt ott vagyok bárhol! És mindent el lehet intézni 10-15 perc alatt. Nincs sorban állás a hivatalokban, könnyű, egyszerű és gyors minden. Szokatlan, hogy teljesen mások a bevásárlási lehetőségek – bevallom, akár ciki akár nem, nekem hiányzik egy Lidl. Szintén furcsa (bár számítottam rá), hogy csak nagyon ritkán megyünk le a Tagore-sétány környékére, pedig régen azt hittem az Füred szíve. És ami szintén meglepő – azt hittem nem fog tetszeni a vitorlázás, de nagyon is! Tavasszal beirakozunk egy tanfolyamra!

Adós voltam régóta azzal a blog cikkel, hogy miért éppen Balatonfüredet választottuk új lakhelyünknek. Az a vicces, hogy pont ezeket írtam volna, és jó érzés hogy az élet itt az Északi-parton olyan mint azt vártuk. Vagy még jobb!

Szép estét mindenkinek, megyünk csendesülni, mert holnap nagy nap lesz, beadjuk az engedély kérelmeket a veszprémi Nébih-hez és Ántsz-hez. Szurkoljatok!

Sok szeretettel,

a Péklány