Amikor 7 éve a nászutunkon Provence-ban jártunk, nemcsak a végtelen lila levendula mezőket csodáltam, hanem azt is, ahogy a tájegység lakói és vállalkozói egységesen levendula földet és városokat csináltak Provence-ból. Minőségi kozmetikumok, ajándéktárgyak, párnák, levendula mintás abroszok és jobbnál jobb, divatosnál divatosabb táskák és neszeszerek várták az oda látogatókat. Az éttermekben, fagyizókban mindenhol levendula szörp, fagyi, torták és sütemények, még levendulás habcsók, cappucino és csoki is kapható volt. A mai napig emlegetjük Csabával azokat a lila napokat.

Aztán mit ad Isten, 3 éve nyáron Tihanyba egy különleges barátság vette kezdetét. Sétálgattunk ketten kézenfogva a férjemmel hosszú idő után újra, megint kettesben miközben kis csemeténk a Balaton túl oldalán élvezte a nagyszülők vendégszeretetét. Meglátogattuk kedvenc éttermünket és felsétáltunk a Levendula Manufaktúra gyönyörű kis boltjához. A boltból kijőve vettük észre, hogy az épület fölött áll a Legendás Ház. Sose hallottunk róla, hát bementünk. Egy fiatalemberrel beszélgettünk, aki aznap nyitotta meg a Legendás Boltot, ami egyben magyar észjárás élményközpont is volt. Sok különlegességet gyűjtöttek itt össze: Puskás relikviákat, Gyuri bácsi teákat, könyveket, Magyar Népmesés társas játékot és a falon ott lógott a Lovas íjász íjja. Egyszer csak azt vettük észre, hogy az árnyas fák alatt Tiborral – aki azóta nagyon jó barátunk- órákon át beszélgettünk. Szó esett szerelemről, vállalkozásról, balatoni életről, életszemléletről, hitről, spiritualitásról, a Hét vezér Zsolnai pálinkáról és még megannyi dologról. Eljárt felettünk az idő és a bolt is már záróra felé járt. A szállodába visszatérve jól eláztunk a nyári zivatarban, de ahogy ez lenni szokott, minket ez cseppet sem zavart.
Azután hetekig sokáig beszélgettünk erről a különös találkozásról ketten, majd hárman, mert bizony Tiborban mi is mély nyomokat hagytunk. Újra találkoztunk, még jobbakat beszélgettünk és következő alkalommal már ott találtuk magunkat a Legendás Csapat találkozóján. Csupa okos, értelmes vállalkozó, szakember, köztük könyvkiadó, kézműves sörfőzőnő, a legnagyobb magyar kozmetikai cég tulajdonosa és még sok más értékes, tettre kész hölgy és úr. Egy dolog hozott össze minket – a Legendás küldetés tudata. Hogy a magyar termékek, szolgáltatások és találmányok híre minél több emberhez eljusson, hogy az elfeledett tudás, a rejtőzködő kincsek gyermekeink számára is elérhetőek legyenek.
A csapatban egyesével felálltunk és mindenki elmondta (még ennyi év távlatában is libabőrös leszek), hogy mit tudna hozzátenni a Legendás Ház küldetéséhez. Én akkor még házipék voltam. Megszorítottam a férjem kezét, aztán felálltam, és csillogó szemmel mondtam: kenyeret fogok sütni Tihanyba a Legendás Házba… Azóta sok idő eltelt és az életünk gyökeres fordulatot vett.
Röviden írhatnám, hogy amit ott mondtam, valóra vált.
Hosszabban érdekesebb: tavaly nyáron felmondtam, leköltöztünk, már tavaly nyáron a Legendás Házba levendulás péksütiket sütöttem a Levendula Fesztivál ideje alatt és a Legendás csapattal elkészítettük a ház sörét, a Tihanyi Levendulást, melyhez a legtisztább forrásból, a Levendula Manufaktúrából szereztük be a levendulát és az egyik legjobb kézműves sörfőzdével, a Kapucinussal főzettük meg.

Az álmokat idén is tovább álmodtuk.
Már itt élünk a Balaton mellett, ősz óta kenyeret sütök a saját kézműves pékségemben és oszlopos tagja vagyok Csabával együtt a Legendás Csapatnak. A pékségben mai nap hivatalosan is megnyitottuk a levendula szezont, és mostantól kezdve minden nap valamilyen levendulás finomsággal várunk benneteket. Ismertek – a fejemben van már most előre legalább 10-15 féle ízvilág és forma 🙂 A péksüteményekbe a legjobb minőségű, eredeti tihanyi levendula kerül liofilizált formában.
Nyáron pedig megtaláltok majd minket a Belső-tónál a Levendula fesztivál hétvégéjén (június 30-július 1), és egyre gyakrabban fent a Legendás Házban.
A Legendás csapat is tovább álmodja az álmait idén nyáron – sajnos az egyik alapítótagunk, Gyuri nélkül már – és a csapolt levendulás sör mellett bemutatja a Levendulás Sör párlatot.
Ha valaki nagy pálinka és párlat kedvelő (bízom benne, hogy sokan), szerintem még annak is újdonság lesz a párlat. Meglepően karakteres ízű, 40 fokos nedűről van szó, lágy levendulás utóízzel.
Remélem nemcsak Füreden, de Tihanyban is találkozunk a nyár folyamán!
Sok szeretettel,
A Péklány
Gratulálok a csodákhoz! Nagyon sok sikert a továbbiakhoz!
KedvelésKedvelik 1 személy
Köszönjük szépen!
KedvelésKedvelés