Eper chips “á la Péklány”

Van egy kedvenc müzlim, amiben a zabpehely mellett eper chips (vagyis aszalt eper) és fehér csoki reszelék van. Igaz, most tombol az eper szezon és minden nap friss epret eszünk, de szezonon kívül milyen nagy öröm lesz a saját készítésű müzlinket enni, saját eperből. Mert az arácsi kertünkben bizony minden nap szüretelünk két marokkal a ház előző, gondos lakóinak köszönhetően.

Végül is aszalógépem van, müzli pelyhesítőm van, fehér csokit pedig bárhol tudok szerezni. Bár tavaly nyáron egyáltalán nem használtam a gépet a pékség nyitás és költözés iatt, most végre előkerült. Kissé átértékelődtek bennem a dolgok amióta tavaly november végén nyaki gerincsérvem volt. Csak az a jó háztartási gép, ami könnyű. Ez alól egyedül az Ankarsrum kivétel, de neki megbocsátom minden bűnét 🙂

Szóval lementem a pincébe az aszalógépért, amit annak ellenére, hogy nagy, nagyon könnyű volt felhozni. El is felejtettem, hogy úgy néz ki mint egy Apple készülék.

Annussal leszedtük a kertben a friss epreket, felvágtuk hosszú szeletekre. A lekvárral ellentétben az aszaláshoz én mindig friss, finom gyümölcsöt használok, mert aszalás közben – és az én aszalóm infra programjával – csak a vizet vonjuk el a gyümölcsből, és az alacsony hőfokú folyamat közben a vitaminok megmaradnak. Én úgy tapasztaltam, hogy finomabb a kész aszalvány, ha nem vágjuk annyira vékonyra a nyers gyümölcs szeleteket, ezért a közepes méretű epreket kettő vagy maximum három szeletre vágtam és ugyanígy jártam el egy banánnal is. A lemezekre papír nélkül tettem rá a gyümölcsöket, mert általában mosogatógépben mosom el őket, csak arra kell vigyázni hogy a szárítás előtt ne felejtsem el kivenni. Ekkor ugyanis annak ellenére, hogy rozsdamenet acél, el tud vetemedni. Az eprek mellé egy megmaradt banánt is fölszeleteltünk.

A gépet a teraszra hoztam ki, annak ellenére hogy délután vendégeink lesznek, mert bent a konyhában már így is elég meleg van, és mert annyira halk, hogy észre sem lehet venni hogy megy.

Kiválasztottam az automata programot, és onnantól kezdve, hogy elindítottam, nem nagyon néztem rá órákon át a gépre. Az automata funkciónak pont ez a lényege, hogy a gép méri elvileg a benne lévő gyümölcsök nedvesség tartalmát, és akkor állítja le, amikor az a legideálisabb. Ellenkező esetben – mert persze én is kipróbáltam a nem automata funkciót – volt, hogy túl nedves maradt az aszalvány, és ilyenkor bizony be tud penészedni a dobozba és hatalmas csalódás télen, amikor elő vesszük.

Normál funkció helyett az infravörös funkciót választottam ki, elvileg ez lassabban dolgozik, de a napon szárítást imitálja, és engem ez megnyugtat.

A gépet reggel 9-kor indítottam el és körülbelül 6 óra után állította le magát. Ilyenkor nekem már csak annyi dolgom van, hogy a rácsokat elmosom gépben és a gyümölcsöket vákumos üveg tálba elteszem. Vagy megeszem 🙂

A gépet nem vittem most vissza a pincébe, mert jön a meggy, a cseresznye és a barack szezon, és mindenből szeretnék frissen aszalni jó sokat, sőt idén kipróbálom a fűszernövény szárítást is, mert a kert tele van oregánóval, kakukkfűvel és rozmaringgal, és gondoltam jól jön egy saját készítésű „arácsi” fűszer mix.

Körülbelül egy hét múlva kezdődik a lekvár befőzési szezon, amihez a régi Panasonic kenyérsütő gépemet szoktam használni. Szegény, már csak lekvárfőző gépként funkcionál – annak viszont szuperul – , pedig emlékszem mennyi kenyeret sütöttem vele régen 🙂