Balatonfüred · Saját pékség projekt

Év végi leltár

Durva év volt ez a 2019. Közben is éreztem. Épphogy elmúlt a tél, Rami, a péklány kolleginánk megkezdte szülési szabadságát és Péterrel ismét ketten vittük az üzemet. Hát, mit mondjak, voltak nagyon kemény napjaink. Közben könyvet írtam, fotóztunk Miklóssal és tervezgettük a következő képek stylingját. Aztán beköszöntött a nyár, két új betanuló kollégával, millió vásárlóval, a szezon jellegzetes véget nem érő éjszakáival és hajnalaival. Persze a könyvhöz szükséges fotók nagy részét a nyári szezonban készítettük el. Ahogy ez véget ért, kezdődött kislányomnak az iskola és a célegyenesbe érkeztünk a kiadással, ami újabb véget nem érő éjszakákat hozott Csabával. És a karácsonyi szezon sütései minden várakozásunkat felülmúlták. Nem tudom, honnan volt energiánk mindenre. De szerencsére volt.

Minden évben, pár nappal Szilveszter előtt nagy szükségét érzem annak, hogy leleltározzam az évet. Valahogy lendületet ad a következő esztendőhöz. Azzal szoktam kezdeni, hogy megnézem az év végi kisfilmünket, amit minden évben elkészítek a Péklány csapatnak a karácsonyi vacsorára. Együtt emlékezünk vissza a sok nevetésre, a nagyon- vagy kevésbé vicces helyzetekre, a szezonra, a sikerekre, a rendezvényekre, a bosszúságokra, az ellenőrzésekre, az esetleges bakikra. A kisfilmbe millió fotó és odaillő zene kerül, és tele van olyan dolgokkal, amire igazán büszkék lehetünk. A számokon, eredményeken és média megjelenéseken túl idén sok minden, talán ezeknél fontosabb dolog került a listára.

3488E735-4893-4765-BBD9-35A4F8EAEADF
Péklány csapat – Jóban rosszban együtt

 

A csapatban érkezett egy kisbaba, egy csodálatos kis új lélek. Így már három szép, egészséges és okos ifjonc ad a Péklány csapat szüleinek állandó beszédtémát. Hajnalonként jókat nevetünk kis csemetéink örömein, szokásain, mindennapi nehézségein. Milyen jó nekik, hogy legnagyobb problémájuk egyelőre annyi, hogy eleget ettek-e, vagy hogy az iskola udvarán az Igazgató bácsi összehúzta a szemöldökét.

Idén több százezer forint értékben volt szerencsénk támogatni különböző alapítványokat, köztük az Unicefet, a Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc alapítványt és helyi, állandó jellegű együttműködések is elindultak a városban közöttünk és a rászorulók között. Régi vágyunk volt, hogy ha egyszer lesz egy saját vállalkozásunk, és abban nyereség keletkezik, akkor azt osszuk meg másokkal. Olyanokkal, akiknek kevesebb jut.

66467460_2336206569929571_166532417690009600_n
Böjte Csaba látogatása 

Megjelent a könyvem, amivel úgy érzem valami olyan küldetést teljesítettem, ami régóta bennem volt. Mintha tartoztam volna ezzel. Kinek? Magunknak (Csabának és nekem), a hivatásunknak, az otthonsütőknek, a vásárlóinknak, a városunknak, a fentieknek, akik támogattak az utunkon. A világnak, amit képviselünk. A megjelenés óta teljesen lenyugodtam. Nagyon hálás vagyok a férjemnek, mert nélküle nem tudott volna megjelenni a könyv. És végtelen boldogsággal tölt el a rengeteg üzenet, amit kapok. Nem tudom, hogy mindenki aki könyvet ír, ennyi visszajelzést kap-e. Mindenesetre minden várakozásunkat felülmúlta az üzenetek mennyisége és tartalma. Nem egy volt, ami igazán megríkatott.  Fantasztikus, hogy a kovászom már több száz házepék konyhájában van, és működik! Valami láthatatlan szál ez, ami összeköt minket, kenyérkészítőket.

Péklány könyv
Megjelent a könyvem, mely a peklanylettem.hu oldalon rendelhető meg. 

A pékségben több kis ovis és iskolás csapat járt, sőt én is meglátogattam egy környékbeli óvodát, ahol a kenyérkészítésről beszélgettünk. Csodás élmény volt, amilyen nagy szeretettel vártak a gyerekek, és amekkora lelkesedéssel, tisztasággal és érdeklődéssel figyelték a mondanivalómat.

Bent a pékségben még ügyesebbek voltunk idén. Sokkal de sokkal többet tudtunk sütni, mint egy évvel korábban, ugyanannyi energia befektetéssel. Számtalan új termék és ötlet került a pultba. Sokszor a riportokban úgy tűnik, mintha ez egyedül az én érdemem lenne. De korántsem így van. Mindehhez kell a mi csodálatos csapatunk, akik mint családtag járnak hozzánk dolgozni, és kell hozzá az én férjem, aki ezt a csapatot a hét minden napján vezeti.

peklany.balatonfured.kt.20.exact978w

Nagyon büszke vagyok a Mastercard filmre, ami úgy érzem igazán bemutatta, hogy miről szólunk, és a Volvo-val való közös együttműködésre is. Kifejezetten élvezem, hogy 2,5 éve a kamera és a szervezés másik oldalán állok. Örülök, hogy nem szakadtam el az eredeti szakmámtól, mert hiába lettem pék, a marketing tevékenység állandóan körül vesz.

Csodás év volt ez a 2019, semmiben sem tudnék többet vagy jobbat kívánni.

Jövőre pedig már megvan a listám, rajta pár nagyon inspiráló céllal. Nektek megvannak már a jövő évi céljaitok?

IMG_2619

Sok szeretettel,

a Péklány

Év végi leltár” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Kedves Orsi! Csodálom a bátorságotokat, szeretjük a termékeiteket, bár ritkán megyek Hozzátok, mert én is rendszeresen sütök. De jól esik néha pihenni és elcsábulni. Sikerekben gazdag Új Évet kívánok!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s