Kislányom – aki valójában már egész nagylány – életében először ült fel ma a Volánbuszra egyedül. Vagyis nem teljesen egyedül, mert a legjobb barátnőjével, aki pár településsel előbb szál fel megbeszélte, hogy együtt mennek a végállomásig és onnan felgyalogolnak az iskoláig.

Természetesen én jobban izgultam, mint ő. Már korán felkeltem, a reggeli készülődésnél percenként néztem az órát, hogy mikor kell indulnunk, nehogy lekéssük a buszt. Természetesen a kutyussal együtt mentünk le a 71-es úti megállóba. A régi világ csodáit szerettem volna, hogy átélje a lányom, ezért nem hívtuk fel út közben a másik kislányt, hogy melyik megállónál jár a busz, sőt B tervünk sem volt arra az esetre, hogy mi van, ha valami nem úgy alakul és lekéssük a buszt, vagy rossz járatra száll fel. Szóval, a reggeli 8 fokban baktattunk a buszmegállóhoz, sietősen. Oda is értünk időben. Mint a nagy öregek, meséltem az úton, hogy amikor én régen a Hunfalvyba a hévvel mentem és Kolossy téren szálltam fel, és mindig meg volt beszélve a legjobb barátnőmmel, hogy a 2. bicikli tárolónál fog állni, és ahogy befutott a vagon, nagyon kellett figyelni, hogy ott van-e a tömegben, vagy sem. Nem volt még mobil, csak arra tudtunk támaszkodni, amit megbeszéltünk előző nap hazafelé. És persze nem jöhetett közbe semmi, mindig ott voltam a megállóba, és ő mindig ott volt a HÉV-en, 4 éven keresztül. És ez csodálatos kereteket és megbízhatóságot adott. Azt is elmeséltem – hiszen mindig kocsival járunk, honnan tudhatná – hogy inkább a másik oldalról kerülje a megálló előtti épületet, mert onnan látja, ha jön a busz és ha szaladni kell. Mosolyogva jutott eszembe, hány buszos várt meg amikor szaladtunk, és mennyire örültünk neki mindig.

Szóval várjuk a buszt. Jön is, elején virít a Balatonfűzfő felirat, ami szuper mert nekünk azt kellett figyelni. Kislányom szépen kikészítette a diák igazolványt és az aprópénzt. A busz fehér – ahogy azt megbeszélték -, de mintha nem Volánbusz lenne. Az üvegek párásak, nem látunk be, hogy ott van-e a barátnő. A busz megáll, az ajtó kinyílik. Egy kedves sofőrbácsi néz ki. Kislányom bátran felszáll, mosolyog, elmondja, hogy meg szeretne győződni róla, hogy akit keres ott van-e. A sofőr nem sietteti, érti a helyzet fontosságát. ÉS, a másik kislány nincs a buszon. A sofőr ezt nyugtázza, kedvesen elköszönnek egymástól, a lányom leszáll, a sofőr integetve elmegy. Kicsit izgulunk, nem lehetséges, hogy már mégis korábban elment az a busz? Várunk…Aztán felbukkan a 71-esen a jó busz. Biztos hogy az, mert modern Volánbusz, messziről rajta a Balatonfűzfő felirat. Újra felkészülünk. A busz beáll. A kinyíló ajtó mögött ott integet a kis barátnő. Az én gyermekem kezében a felszereléssel, felszáll. “Jó napot kívánok” – köszön, és a buszvezető hölggyel kedélyesen elbeszélget. A vezető türelmes, kedves, mosolyog. Megbeszélik, hogy hova kér jegyet, hogy itt a barátnője, és hogy ez az első útja. Miután ezen túl vannak, nem sietősen, a két kislány egymás mellett csacsog, és ahogy becsukódik az ajtó, nekem egy könnycsepp végig gördül az arcomon. Ez is megtörtént. Elment, egyedül, busszal. Jegyet kért, kapott, fizetett, megtalálta a barátnőt, és valószínűleg az iskolába is eljut már nélkülem. Kullogok haza a kutyussal ebben a csodálatos, színes, napsütéses hideg őszi reggelen. És annyira de annyira hálás vagyok a két sofőrnek, hogy ilyen kedvesek voltak, nem morogtak, segítettek, mosolyogtak. Azt hiszem meghozták a lányom kedvét a közösségi közlekedéshez. Én pedig megint előre lépek az elengedés útján.

Délután alig várom, hogy mehessek érte (még oda szerencsére menni kell), hogy megkérdezzem, mi volt, hogy volt, minden rendben volt? És alig várom, hogy csacsogva, a frissen sült pogácsát majszolva elmesélje a kalandjait.

Édesburgonyás pogácsa recept (12-15 db, kb. 4 cm átmérőjű pogácsához)

A napokban kitaláltam, hogy pogácsát fogok sütni. Egyrészt, mert rég sütöttem már, másrészt idén itthonról, és nem a pékségből visz a lányom uzsonnát és próbálok neki mindig valami érdekeset csomagolni. Az édesburgonyának szezonja van, és most vaj helyett zsírral készítettem el a receptet. Ebben az évben sok szokásunkon változtattunk, a hagyományos disznózsír egyre többet bukkan fel a konyhámban, és egy cseppet sem bánom. Gyerekkorom ízeit hozza vissza, van amit már jobban szeretek így, mint vajjal.

Tészta hozzávalói:

• 350 g BL55
• 30 g zsír
• 100 g tejföl
• 1 tojás
• 12 g só
• 6 g porélesztő (nekem most csak ez volt itthon), vagy 17 g friss élesztő
• 6 g cukor
• 50 ml tej
• 125 g édesburgonya, puhára főzve

Tészta kenéséhez:

• 30 g olvasztott zsír
• 1 tojás

Díszítéshez:

• díszítéshez magok, kerti növények, fűszerek

Elkészítés:

Megfőzöm vízben a meghámozott édesburgonyát, és hagyom langyosra hűlni. Az élesztőt langyos tejbe a cukorral megfuttatom.

A többi hozzávalót bemérem az Ankarsrum dagasztótáljába. Ez keményebb tészta lesz, így a hengerfejet használom és nem a fém kart. Ha az élesztő jó habos, beleöntöm ezt is a dagasztótálba, és 3-4 percig 2-es, majd további 6-7 percig 4-es fokozaton járatom. Gyönyörűszép, narancsos tészta a végeredmény. Ez nem lesz hólyagos, fényes, ez egy összeállt keményebb massza lesz. Kiveszem a tálból, átgyúrom pár mozdulattal, felgömbölyítem, majd kb. 40 percet letakarva pihentetem.

Ezután lisztezett pulton téglalap alakúra nyújtom, felületét megkenem olvasztott zsírral. A tésztát utána három részbe összehajtom, majd egy fóliába csomagolva megy fél órára a hűtőbe. Fél óra után a tésztát kinyújtom, ismét megkenem zsírral, és megint összehajtom. Ezután visszacsomagolom, majd megint a hűtőben hagyom, kb. fél órát-egy órát. Ezután kinyújtom (nem túl vékonyra), a sütőt 190 fokra előmelegítem, a pogácsákat kiszaggatom, tetejüket megkenem tojással és feldíszítem rozmaringgal, zsályával, és nagyszemű sóval. De persze ez lehet bármi: sajt, magok, fűszerek. Kb. 18 perc alatt megsütöm.

Jó étvágyat hozzá!

UI – Kedves Olvasóim! Ez a blog mindig egy öröm blog volt, sütésről és kis boldog történetekről szól. Az életben megannyi szépség van, még most is, mikor úgy érezzük, már ránk szakad minden. Megígérem, itt marad minden a régiben. A stílus, a témák…itt csak jó dolgok maradnak. Szép képek, finom és a képernyőn át majdnem illatozó kenyerek és péksütik, és csupa olyan dolog, aminek örülni tudtok-tudunk együtt. Ide mindig jöhettek olvasgatni, hozzám mindig fordulhattok ha nem sikerül a sütés. Itt egy kicsit kiszakadhattok a dolgokból, elmélyülhettek a receptekben, a sztorikban, a képekben. Sok szeretettel: a Péklány